Éjjeli emlékműállítás- A Liberálisok reakciói

válassz
2014-07-20 15:34
A Magyar Liberális Párt (MLP) szerint a Szabadság téri német megszállási emlékmű ahelyett, hogy a II. világháború borzalmaira emlékeztetne, "a magyar kormány arroganciájának emlékhelye lett".
Az MLP az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írta: "a Fidesz-KDNP nem akar valódi nemzeti megbékélést és közös történelmi szembenézést. Helyette egy olyan szobrot állítottak fel az éj leple alatt gyáván, amelyik sosem fogja betölteni igazi funkcióját, mert hamis üzenete sohasem válhat közös történelmi emlékezetünk részévé".

Emlékeztettek arra: már az emlékmű építése előtt kiderült, hogy sokak számára elfogadhatatlan a szobor terve, ezt kifejezve az építkezés megkezdése óta demonstrálnak a téren az MLP tagjai is, "a Fidesz vezetői azonban a folyamatos tüntetések ellenére is keresztülvitték akaratukat".

A kormány a múlt év végén döntött arról, hogy a magyarországi német megszállás áldozatainak emlékére a 70. évfordulóra emlékművet állítanak Budapesten, a Szabadság téren.

Az emlékmű felállításának tervét akkor az ellenzéki pártok mellett civilek is hevesen bírálták, számos tiltakozó megmozdulást tartottak az építkezés helyszínén. Az alkotás szobrait vasárnapra virradóra emelték a helyükre, emiatt vasárnap az ellenzéki politikusok mellett civilek is tiltakoztak a Szabadság téren, a szobrokat tojással is megdobálták.
MTI