Staffan Nilsson: tartsuk életben a falvakat!

válassz
2014-07-22 14:59
A falvak életben tartásának fontosságát hangsúlyozta az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EESC) volt elnöke kedden Pécsett.
Az Európai Unió konzultatív, tanácsadó szerveként működő grémium vezetői tisztségét 2010. és 2013. között betöltő Staffan Nilsson a baranyai megyeszékhelyen zajló nemzetközi tanulmányok nyári egyetem keretében tartott sajtótájékoztatót. Rámutatott, hogy a városok jelentős részben a falvak erőforrásaiból élnek, melyek léte szociális és kulturális szempontból is elengedhetetlen.

A globalizáció hatásaként a világ lakosságának fele ugyanakkor ma már városokban lakik. Az emberek a jobb élet reményében a falvakból a nagyobb településekre költöznek, sokan azonban nem találnak munkát, s ez növeli, elmélyíti a szegénységet - jegyezte meg. A saját agrárgazdaságot működtető svéd szakember szerint a politika, a helyi közösségek és a városokban élők is tehetnek e kedvezőtlen folyamat ellen. A vidékiek számára elérhetővé kell tenni a városokban már megszokott magas színvonalú szolgáltatásokat, például a szélessávú internetkapcsolatot, biztosítani a vállalkozóbarát környezetet, szorgalmazni a helyi együttműködéseket a hatékonyabb termelés, az erőforrások jobb kihasználása érdekében - mondta Staffan Nilsson.

Hozzátette: a falvak jövője szempontjából döntő jelentősége van az ott élők kreativitásának és annak a vásárlói tudatosságnak is, amely segíthet a helyi termékek piacra jutásában, és ezzel együtt a vidéki munkahelyek megtartásában, számuk növelésében. A Pécs Debate Academy elnevezésű, július 27-ig tartó nyári egyetemen 11 országból 48 fiatal folytat eszmecserét és vitázik arról, hogy milyen a falvak helyzete, s mi lehet a jövője az urbanizálódó világban.
MTI