Amszterdami kiruccanás

Utazás
Kiss Róbert Richard
2014-07-23 06:50
Életemben először a rendszerváltás utáni első parlament képviselőiből álló delegációval együtt utaztam Amszterdamba mint a Magyar Televízió riportere. Soha nem felejtem el, amikor megkérdezték, hogy mit szeretnénk még látni, mindenki rám nézett, hogy mondjam én ki mint a csapat ifjú titánja: a legendás piros lámpás negyedet. Azóta a híres kirakatok felét bezárták, a cél, hogy a város családbarát turistaközpont legyen.
Az észak Velencéjének is nevezett város szerteágazó csatornahálózatával, nagyon keskeny, de magas, Hanza-stílusú házaival fantasztikus látvány. (Észak Velencéje Szentpétervár is, de létezik Afrika Svájca, Ruanda, a karibi Svájc, Aruba; a turizmusban divat ez a fajta hasonlítgatás). Némely ház annyira keskeny, hogy a belső berendezést csigák segítségével kívülről, az ablakon át tudják bevinni.

A csatornákon vízibusszal vagy egyéb járművel egyaránt közlekedhetünk, egy jó kis hajókázás kihagyhatatlan. A városnéző hajók nem túl drágák, és megismerhetjük a Hollandia fővárosának igazi arcát.
A szárazföldi részeken a legtöbben kerékpároznak. Még a polgármester is biciklivel jár, ha teheti. A kétkerekű járgányokat sokáig le sem lakatolták, ma már változott a helyzet, és jobban kell vigyázni.

Az amszterdamiak imádják a graffitiket, a pályaudvar környékét kidekorálták, ugyanúgy, ...

A cikk további része csak Figyelő-előfizetők számára érhető el, vagy olvassa el a teljes cikket a Figyelő 2014/30 számában.
Olvasáshoz kérjük, adja meg előfizetési azonosítóját.
Kérjük, olvassa a szabadon felhasználható cikkeinket!