Hand-In-Scan sikersztori: kétkezi munkával

Halaska Gábor
2014-07-30 08:14
Sikerrel tesztelték idehaza és külföldön is a kézhigiénia-ellenőrző eszközt, így következik az igazi megmérettetés: előbb a német nyelvterületeken, majd Amerikában vinnék piacra a terméket. Ehhez több millió dollárral beszálló tőkepartnert keresnek.
Nem várt kanyarok és nehezen kibogozható problémák állnak egy-egy vadonatúj startup előtt. Sokan csak a tőkéhez jutott cégek sikerét látják, a termékfejlesztés és a piacépítés óriási kihívásait kevésbé. Haidegger Tamás viszont nem tartozik a felhők felett járó, felelőtlen álmodozók közé. Pragmatikus

fiatal mérnökként inkább a szisztematikus építkezés híve, amelyben éppen félúton tart 2011 egyik sikerötlete, a Hand-in-Scan, amelyet lapunk az elsők között mutatott be (Három a magyar egészség - Figyelő, 2011/25. szám).

Tamás és négy fiatal mérnöktársa - Nagy Melinda, Róna Péter, Lehotsky Ákos és Szilágyi László - bő három éve fogott össze, hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen fogant és ma is annak területén fejlesztett találmányát sikerre vigye. Ez egy olyan hardvereszköz és azt kiegészítő egyedi szoftver, amely a kézhigiénia szintjét képes pontosan kimutatni UV fény alatt. Ez leginkább kórházi környezetben kritikus, de az élelmiszeriparban, a biotechnológiában vagy épp luxushajókon is nagy lehetőségek vannak az értékesítésre. Ez utóbbi esetben több ezer ember van összezárva, így sokszor egy karibi hajóút pihenés helyett bosszúságot okoz az utasoknak a sorozatos megbetegedések miatt, pedig például a személyzet megfelelő kézfertőtlenítésével a járványszerűen terjedő infekció megelőzhető lenne.

MODELLFEJLESZTÉS
A mikrosütő méretű 2012-es prototípus - illetve inkább deszkamodell - alapján már számos startupversenyt megnyertek, mire 2012 végére sikerült egyezségre jutniuk a Jeremie I. programból alakult DBH Investment tőkealap-kezelővel. A múlt év elején kötöttek szerződést 80 millió forint magvető jellegű befektetésről, amelyet több mérföldkőhöz kötve kaptak meg. Ez esetben a működő és forgalomba hozható eszköz kifejlesztése, illetve a széles körű, forgalmazás előtti tesztelés, valamint a piac alapos feltárása volt a főbb feladat. A munka most folyik tovább, a DBH folyamatos támogatása és finanszírozása mellett dolgoznak egy következő körös nagyobb volumenű tőkebefektetés megvalósításán.

Az éppen most 10 éves Magyar-Amerikai Vállalkozási Ösztöndíj Alap (HAESF) támogatásával az Egyesült Államokban is tanult Haidegger Tamás hosszan tudna mesélni a startuplét nehezebb oldaláról. „Az elmúlt másfél évben talán két olyan hét volt, amikor nem kellett külföldi üzleti vagy szakmai utakat tennem. Holnap is utazom az egyik partnerünkhöz, egy osztrák kutatóközpontba, ahol szintén folyik a készülékünk tesztelése." Persze ő nem az a panaszkodó fajta, inkább valódi vállalkozó, aki tűzön-vízen át hajlandó menni. Az a típus, aki képes szilárdan kiállni elképzeléseiért, s nem csak letudni nyolctól ötig a napi penzumot. „Mentalitásban és küzdeni akarásban is sokat tanultunk az amerikai ösztöndíjas időszak alatt, ahol Péter kollégámmal nagyjából egy időben voltunk kint. Az ott megszerzett tapasztalatokat, no meg persze a kapcsolati hálót napi szinten kamatoztatjuk itthon" - teszi hozzá Haidegger Tamás.

A fejlesztés során nem kevés kihívásba ütköztek. A deszkamodell után egy újabb hardvert építettek, ami már kellően csinos dizájnt kapott. A műanyag ház azonban terebélyesnek és kissé sérülékenynek, azaz nehezen szállíthatónak bizonyult. Így a 2.0-s modell már kisebb és könnyebb házat, valamint újfajta LED-világítási modulokat kap, és a vásárlók igényeinek megfelelően egybeépítik a kézhigiéniás folyadékadagolóval. Emellett a Hand-in-Scan már távolról is könnyen menedzselhető lesz, csökkentve a karbantartási költségeket. Az ugyanis már a magyar tesztnél is kiderült, hogy sok probléma akár egy-két gombnyomással is megoldható az odautazás helyett.


Az értékesítés sem könnyű, különösen, hogy csak pár hete nyílt meg erre a jogi lehetőség, amikor a készülék végül megkapta a CE tanúsítványt. Az üzleti modell azonban nem is az eszköz egyszerű piacra dobásáról szól, sokkal inkább komplex szolgáltatásként kívánják értékesíteni a Hand-in-Scant. A kézhigiénia ugyanis nagyrészt az embereken múlik. Tavaly Szingapúrban például 6000 orvos és ápoló tesztelte a készüléket, és az eredmények kiábrándítók voltak - főleg az orvosokra nézve. „Volt olyan sebészprofesszor, aki egészen fel volt háborodva, hogy a 20 éve gyakorolt, »tökéletes« fertőtlenítési technikáját le akarjuk ellenőrizni. A készülék ugyanakkor objektíven kimutatta: a biztosnak hitt technika sem százszázalékos, két olyan kézterület is akadt, ahol maradhatott fertőzés" - meséli Haidegger Tamás.

Az Egészségügyi Világszervezet által előírt hatlépcsős kézfertőtlenítő eljárást százból csak nyolcan csinálják végig. Az első lépcsőnél 40, a másodiknál további 30 százalék áll meg. De még a legalaposabb 8 százalék legalább harmada is kihagy néhány fontos kézterületet. Semmelweis Ignác intelmeit csak részben fogadta meg a világ: ismerjük a fertőzések kockázatát, de alig teszünk ellenük valamit, így a kórházak világszerte hemzsegnek a baktériumoktól.

Az infekciók többsége a meglévő szabályok betartásával már megelőzhető lenne - ebben segíthet a Hand-in-Scan. A HandinScan Kft. üzleti modellje az elmúlt évben sokat változott, figyelembe véve a piaci viszonyokat és az emberi tényezőt is. Első lépésben helyszíni oktatáson és bemutatón ismertetik a készüléket, demonstrálják a kézhigiénia fontosságát, ez után következik az ellenőrzés.

 

A teljes cégportré a Figyelő 2014/30-as számában olvasható.