Komárom, végállomás: bezár a Nokia

Halaska Gábor
2014-07-26 13:00
Megszűnik az ország nemrég még második legnagyobb vállalata, mintegy 2200-an veszítik el munkájukat. A kormány és a cég is próbál segíteni, de ennyi embert nehéz lesz elhelyezni.
Nem Stephen Elop Nokia-részlegvezér leveléből tudta meg a dolgozók többsége, hogy bezár az immár a Microsoft-birodalomba tartozó komáromi Nokia-gyár. Jobb is, hiszen az 1900 saját és mintegy 300 alvállalkozói dolgozót foglalkoztató egység sorsát hosszú levele végén azzal intézte el a Nokia-divízió vezetője - ráadásul betűhibával -, hogy egyebek mellett a „Komáron, Hungary" egységre is lakatot tesznek.

Szerencsére a dolgozóknak azért nem lesz kimondottan rossz sora. Mint László Zoltántól, a Nokia üzemi tanácsának elnökétől, egyben szakszervezeti vezetőjétől megtudtuk, a törvényhez képest jelentősen magasabb végkielégítés jár a kollektív szerződés szerint. Ráadásul a dolgozók nagy része jól képzett, mert az utóbbi években - részben a rossz kapacitáskihasználtság miatt - számos hasznos át- és továbbképzésen vett részt.


„Nagy lehetőség ez a környék cégeinek, hiszen kiemelten jó munkaerőt vadászhatnak most le a megszűnő üzemből" - fejti ki László Zoltán. Folyamatszervezési, gyártástechnológiai téren is rengeteg a friss, naprakész ismerettel rendelkező munkavállaló. A magasabban képzettek közül sokan feltehetően a Microsoft-Nokia budapesti k+f központjába kerülhetnek, ahol felgyorsítják a meglévő 150 üres álláshely betöltését. A vállalat állásbörzével, az állam pedig kihelyezett munkaügyi ügyfélszolgálattal, valamint az elbocsátott nokiások felvétele esetén célzott kedvezményekkel igyekszik segíteni.

Az eredményesség feltétele persze, hogy legyenek új állások. Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára utasította a Nemzeti Külgazdasági Hivatalt, hogy gyorsítsák fel a térségbe betelepülni szándékozó három céggel a tárgyalásokat. A társaságokat nem nevesítette, de az egyik a Foxconn-leányvállalat elektronikai bérgyártó, a PCE Paragon Solutions Kft. lehet, amelynek már most is van egy kisebb egysége Komáromban. A cég lapunknak megerősítette, hogy 400-500 fős székesfehérvári egységét költözteti át. Komáromban bízhatnak abban is, hogy bővít az elmúlt években betelepült két társaság. Az egyik a Racemark International Kft., amely 2013 első negyedévében indította a prémium autómárkáknak beszállító szőnyegmegmunkáló üzemét. A másik pedig az amerikai Mylan gyógyszercsomagoló üzeme és laboratóriuma.

Visszatérve a Nokia-üzemre, László Zoltán szerint nem volt váratlan a bezárás. „Olyan ez, mint amikor az ember hozzátartozója hosszú, súlyos betegséget követően hal meg. Mindenki tudja, mi lesz a vége, azt hiszi, fel is van készülve rá, mégis, amikor megtörténik, az sokkolóan hat" - vallja meg a szakszervezeti vezető.

A Microsoft vezetőinek már említett, multis bikkfanyelven fogalmazott levelének lényege, hogy a cégnek nem kellenek az olcsó Nokia telefonok. Csak azok, amelyek Windows operációs rendszert használnak, így feljebb tudják tornázni az amerikai társaság 2,7 százalékos - az utóbbi egy évben 0,5 százalékponttal csökkenő - világpiaci részesedését.

Az elemzés további része a Figyelő hetilap 2014/30-ik számában olvasható a Cégvilág rovatban.