Négy százalékkal több hallgató az ELTE-n

válassz
2014-07-25 12:21
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) négy százalékkal több hallgatót tudott felvenni az idei felsőoktatási eljárásban, mint tavaly.
A felsőoktatási intézményben szeptemberben 8600 hallgató kezdheti meg a tanulmányait nyolc karon, 258 alap- és osztatlan szakon, valamint 94 mesterszakon, köztük csaknem 500 leendő általános iskolai és középiskolai tanár, 10 százalékkal több, mint tavaly - közölte az egyetem pénteken az MTI-vel.


Hozzátette, a felvett diákok száma azt is mutatja, hogy a társadalomban továbbra is van igény a bölcsész- és jogi képzésre: mindkét területen nőtt az ELTE-re felvettek száma az idén.

A közleményben kitértek arra: 2013-hoz képest országosan 9 százalékkal nőtt a felsőoktatásba jelentkezők száma, az ELTE volt a legnépszerűbb intézmény a 2014-es felvételi eljárásban is. A jelentkezők közül minden ötödik (22 828 hallgató, az összes felvételiző 21,5 százaléka) erre az intézményre adta be jelentkezését, az első helyen 12 988-an (az összes jelentkező 12 százaléka) jelölte meg a tudományegyetem valamely szakját - ez volt az utóbbi öt év legjobb ELTE-s eredménye.
A ponthatárokat csütörtök este hozták nyilvánosságra.

A www.felvi.hu oldalon közzétett adatok szerint - államilag támogatott képzésben - az egyik legmagasabb pontszám, 465, az alkalmazott közgazdaságtan szakra, gazdaságelemzési képzésre és nemzetközi tanulmányok szakra kellett. Ez a szám már korábban ismert volt, mert mindhárom szak része annak a 16-nak, amelyen már korábban központilag meghatározták a ponthatárokat.

E 16 alapszakon és osztatlan képzésen összességében nem változtak az előre bejelentett ponthatárok, így például a gazdálkodás és menedzsment szakhoz - a ilyen képzést indító intézmények állami finanszírozású oktatásában - legalább 460 pontra volt szükség a bejutáshoz, csakúgy, mint a nemzetközi gazdálkodási szakhoz. Az ország jogászképzéseire 464 ponttal, pénzügy és számvitelre 458-cal, kommunikáció és médiatudomány szakra 455-tel, kereskedelem és marketingre pedig 449-cel lehetett bekerülni.