Az internet működése annak függvénye, hogy a felhasználók, a cégek és a gazdaságpolitikai döntéshozók miként döntenek az információáramlásról - tanította egykor Tim Berners-Lee, a World Wide Web építésze. Ha az utóbbi szereplőket nézzük, egyfelől ösztönzik az adatok szabad terjedését, mivel az előnyösen hat az oktatási, technológiai és tudományos kapcsolatok révén, viszont korlátokat is kell állítaniuk a kalózkodás, a hackerek, a spamek, valamint a nemzeti és személyes biztonság védelme érdekében.

A szabályozók figyelme elsődlegesen a kereskedelemre esik, mivel a határokon átívelő tevékenység szorosan kapcsolódik az információk nemzetközi megosztásához. Az ENSZ Alapokmánya 1946-ban az információ szabadságát alapvető emberi jognak nevezte, ami alapján egyszerre jelent külpolitikai, biztonságpolitikai, bizalmi és kormányzati kérdést. Másfelől közelítve pedig egy globális közjószágként kell tekintenünk rá.

Az adatáramlás jövőjét 3 fő tárgyalás határozza meg:

• A Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség, melyben az USA és az EU tagországai vesznek részt
• A Csendes-óceán partján fekvő 10 ország és Amerika között zajló egyeztetések (Transpacific Partnership)
• A WTO tagjai közti megállapodás a szolgáltatások áramlásáról.

Mindeközben azonban a két nagy hatalmi pólus nem tud megegyezésre jutni az alábbi 3 területen:
• Mikor kell korlátozni, vagy cenzúrázni az információt?
• A szerverek lokalizációja mikor válik protekcionizmussá?
• Megengedhető-e az amerikai és európai cégeknek, hogy az internettel kapcsolatos technológiákat exportálják, ha azok aláaknázhatják az online információhoz kapcsolódó emberi jogokat?

Susan Ariel Aaronson a George Washington Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Elliott School-jának professzora.