GYED Extra: egyharmaddal többen mentek vissza dolgozni

2014-08-08 14:36
Mintegy 37 százalékkal nőtt a második negyedévben a korábban anyasági ellátásban részesült, illetve családjukat ellátó nők száma az előző év azonos időszakához képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.
Az idei második negyedévben 46 256 olyan nő dolgozott, aki korábban azért nem volt jelen a munkaerőpiacon, mert anyasági ellátásban részesült, illetőleg a családját látta el. Ez a létszám 12 460-nal, azaz 37 százalékkal magasabb, mint 2013 azonos időszakában volt - olvasható az NGM közleményében.

A statisztikák szerint a 15-64 éves nők foglalkoztatása kimagasló, 55,7 százalékos értéket ért el 2014. második negyedévében, így 1 millió 878 ezren dolgoztak, ami 92 ezerrel több, mint az előző év azonos időszakában. A bővülés 14 százalékát a visszatérő kisgyermekes anyák adták - hívta fel a figyelmet az NGM a közleményben. A közlemény idézi Szalai Piroskát, az NGM női foglalkoztatás javításáért felelős volt miniszteri biztosát, aki elmondta: a munkahelyvédelmi akció keretében tavaly óta járulékmentesség, illetve járulékkedvezmények illetik meg a GYES-ről vagy GYED-ről visszatérő anyákat foglalkoztató munkáltatókat. 2014 januárjától pedig a GYED Extra lehetővé teszi, hogy a szülők korlátlanul dolgozzanak anyasági ellátásuk megtartása mellett gyermekük egyéves kora után.
MTI