Bemutatjuk a baljós előrejelző-ipar szakembereit

2014-08-18 14:57
Sorban sültek fel baljós előrejelzéseikkel a világ legnépszerűbb, a médiában gyakran szerepeltetett gazdasági szakemberei - írja a német WirtschaftsWoche Online hírportál.
Nouriel Roubinit, aki az amerikai jelzáloghiteles ingatlanbuborék és az azt követő pénzügyi válság előrejelzésével a "Dr. Végzet" becenevet vívta ki magának, mostanra már sokkal inkább "a lidérc mestereként" emlegetik sorozatosan meg nem valósult baljóslatai miatt. Sem az euróövezet "túlélésért vívott harca" nem fulladt kudarcba - ahogy jóslatai alapján kellett volna -, sem Görögország, sem Portugália nem kényszerült feladni az eurót, sem pedig Németország nem tért vissza a márka használatára.

A Wall Streetet és a jegybankokat éles kritikáival rendszeresen megsorozó svájci befektetési szakember, a minden összeomlások prófétájaként emlegetett Marc Faber nem kevesebbet állít, mint hogy "a Fed el fogja pusztítani a világot". Ez persze még várat magára. A befektetési guru nemrégiben közölte, hogy a világ tőzsdéi 20-30 százalékos összeomlás küszöbén állnak. Csakhogy ugyanezt mondta 2013 augusztusában is, amikor szintén tőzsdekrachot szimatolt a levegőben. A DJIA index azóta tíz százalékkal, a Nasdaq Composite 24 százalékkal emelkedett.Alan Greenspan a nemzetközi pénzügyek "nagy pesszimistája" 2011-ben, az euróövezeti adósságszolgálati válság hevében úgy ítélte meg, hogy a közös deviza "kudarcra van ítélve". Ő persze még nem számolhatott Mario Draghi határozott fellépésével. Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke leszögezte, hogy "az EKB kész minden szükséges lépést megtenni az euró védelmében". Ennyi aztán elég is volt ahhoz, hogy a krízisországok többségében rendeződjön a helyzet. Írország és Portugália azóta már ki is lépett a mentőcsomag védelme alól."Mit sem sejtve haladunk az euró összeomlása felé" - írta 2012 júniusában Wolfgang Münchau sokat idézett német gazdasági publicista. Úgy vélte, hogy az euró már azt a három hónapos "kegyelmi időszakot" sem éri meg, amit Soros György saját előrejelzésében még megadott neki. A határidő lejárta után két évvel még mindig euróval fizetünk.

Az még napjaink egyik legbriliánsabb közgazdasági gondolkodójával, Paul Krugmannal is megesett néha, hogy melléfogott prognózisaival: 2009-ben például osztrák államcsődöt helyezett kilátásba az osztrák bankok kelet-európai problémái miatt. Két évvel később viszont ő maga konstatálta, hogy "Ausztria a makromutatók többsége alapján sikeres nemzetgazdaságnak számít, alacsony munkanélküliséggel és magas folyó fizetési mérlegtöbblettel". A közgazdasági Nobel-emlékdíjas professzor 2012-ben Görögország euróövezeti kilépését és az euróövezet felbomlását jelezte előre, ami persze nem következett be.

A WirtschaftsWoche Online összesen tíz, a médiában gyakran szereplő közgazdász szakember meg nem valósult baljós előrejelzéseit veszi sorra cikkében.
MTI