Turisztikai beruházás öt Holt-Szamos menti településen

2014-08-20 09:42
Európai uniós pályázati támogatással 300 millió forint értékű turisztikai beruházást valósíthat meg öt Holt-Szamos menti település, Fülpösdaróc, Géberjén, Győrtelek, Ököritófülpös és Tunyogmatolcs - közölte a géberjéni Jót, s Jól a Szatmári Kistérségben Egyesület elnöke az MTI-vel.
Kovács Sándorné elmondta, hogy az öt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei község Szamosi élménytér - a Holt-Szamos Ökoturisztikai attrakció fejlesztése elnevezésű pályázatára 293,5 millió forint támogatást kapott, amelyet a konzorciumvezető egyesület 6,5 millió forint saját forrással egészít ki.

Az összegből újjáépítik a Petőfi Sándor által versbe foglalt valamikori kurta kocsmát, működő úszómalmot hoznak létre, egy régi kúriából látogatóközpontot alakítanak ki, továbbá műjégpálya, rendezvény- és játéktér, kilátó, valamint vendéglátóhely épül.Az egyesületi vezető hangsúlyozta: a Holt-Szamos még háborítatlan természeti és környezeti értékeire épülő projekt megvalósítása az idén, ősszel kezdődik, s a jövő nyári idegenforgalmi szezon kezdetére be is fejeződik.

Kovács Sándorné tájékoztatása szerint Tunyogmatolcson építik újjá a valamikori Szamos-parti kurta kocsmát, amelynek emlékét Petőfi Sándor Falu végén kurta kocsma című verse is őrzi. A költő maga is megfordult az ivóban, s annak egyik fagerendájába bicskával belevéste a nevét, amit megtaláltak az épület elbontásakor, az 1900-as évek első felében. Az újjáépülő kocsma vendéglátóhely és látogatóközpont lesz egyben.Géberjénben felújítják a Jékey-kúriát, amelyet ökoturisztikai élménytérnek rendeznek be.

A település Holt-Szamos-parti mólójához pedig egy működő úszómalmot építenek, továbbá 400 négyzetméteres műjégpálya és egy Ogre-tanya épül. Az utóbbi viaszbábus játszótér lesz, az észak-európai mitológiában említett ogréknak, az emberevő félóriásoknak állít majd emléket. Ököritófülpösön a Holt-Szamos partján rendezvénytér épül színpaddal, valamint pihenőterület szalonnasütő és bográcsoló helyekkel.

Fülpösdarócon Szamosi Élménytornyot, kilátót építenek, amelyről szemügyre vehető majd a környék vadregényes tája. Győrteleken egy vendéglátóhelyet létesítenek, s az a régi helyi ételkülönlegességeket kínálja a vendégeknek, még keszegsütő is lesz benne.

Az egyesületi elnök hozzátette, hogy az öt község idegenforgalmi helyeit, amelyek hét embernek adnak majd munkát a jövő évtől, a Holt-Szamoson, vízi járművekkel is megközelíthetik a látogatók, illetve kerékpáros túra alkalmával szintén felkereshetik az attrakciók helyszíneit.
MTI