Ügyvédi belharcok

Ki kell lépni a biedermeyer asztalok és festmények közül!
Cseke Hajnalka
2014-08-21 13:00
frissítve: 2014-08-20 17:48
Júniusban a törvényszék megsemmisítette a februári tisztújítás eredményét, az őszi ítélőtáblai döntéstől függ, hogyan tovább.
Normál esetben a hétköznapi ember nem hall az ügyvédi kamaráról. Tudja, hogy egy zárt szakmai társaság, ha kicsit pallérozottabb, akkor azt is, hogy köztestület. Az élet hétköznapi menetéhez azonban nincs is szüksége arra, hogy ismerje a kamara belső életét. Az idén februárban azonban mégis nagy nyilvánosságot kapott, hogy tisztújításra készül a Budapesti Ügyvédi Kamara (BÜK), sőt, néhány jelöltet is megismerhetett, akár akarta, akár nem.

A sajtóban kizárólag azok nyilatkoztak, akik elégedetlenek voltak a vezetéssel, álláspontjuk szerint azonnal és radikálisan meg kell újulnia a kamarának. A kampányt a Dessewffy Alice vezette Ügyvédi Összefogás (ÜÖ) folytatta, s a kamara mind a 129 tisztségére saját jelöltet állított.

Az ÜÖ követeléseiből kitetszett, hogy a budapesti ügyvédek egy csoportja több mint elégedetlen a testület ténykedésével. „Legyen a kamara az ügyvédekért és ne az ügyvédek a kamaráért" - szögezi le a 12 pont egyike. Az Összefogás felelős és elszámoltatható vezetést sürgetett Budapesten, emellett tagdíjcsökkentést, XXI. századi színvonalú kamarai szolgáltatásokat. A fegyelmi rendszer teljes reformját, korszerű fegyelmi kódexet, a korlátlan kárfelelősség megszüntetését s korszerű felelősségbiztosítást követelt. Záró jelszóként a plakát aljára felkerült: „Politikamentesség, szakszerűség, hatékonyság."

KORMÁNYZATI HÁTSZÉL?
Ez utóbbi azért érdemel figyelmet, mert éppen az ÜÖ-t vádolták meg azzal, hogy erős a kormánypárti hátszele, ezért is nyilatkoztak jelöltjeik a közmédiában, s biztosítottak számukra nyilvánosságot.

Egy névtelenséget kérő ügyvéd szerint valóban sokan elégedetlenek a kamara teljesítményével, tényleg vannak problémák, s nem elég hatékonyan képviseli az ügyvédek érdekeit a törvényhozásban, ami miatt nagy a forrongás. Ezeket a kritikákat kihasználva jött létre egy konzervatív platform, amely próbált először pozíciókat szerezni, majd miután ez nem sikerült, meghekkelni a kamarai választásokat. Ez meg is valósult, merthogy valóban voltak formai hibák, s egy jogerős megsemmisítést követően tényleg nem következhet más, mint az, hogy új választásokat kell tartani. „Változtatni kell a belső struktúrán, itt az ideje kilépni a biedermeier asztalok és székek, s a festmények közül a XXI. századba, s a tagság számára minőségi szolgáltatásokat nyújtani, na de azért összességében ez egy jobboldalról generált történet" - hallottuk.

További részletek az e heti Figyelőben.