Orbán: önbecsapás a szankciós politika

válassz
2014-08-30 17:19
Önbecsapás azt állítani, hogy az Európai Unió szankciós politikája Oroszországgal szemben sikeres, hogy ennek folytatása elegendő, és meg fogja oldani a konfliktust - jelentette ki az Európai Unió állam- illetve kormányfőinek rendkívüli csúcstalálkozójára érkezve Orbán Viktor miniszterelnök.
A kormányfő úgy véli: a konfliktust tárgyalásos úton lehet megoldani, a csúcstalálkozó pedig a jelenlegi politika áttekintésével és korrekciójával fog foglalkozni.

A kormányfő rámutatott: vita van arról, hogy a szankciók beváltották-e a hozzájuk fűzött reményeket, s kiemelte, hogy ehhez "tudnunk kellene, mik is voltak pontosan a hozzájuk fűzött remények". Orbán Viktor elmondta, hogy voltak, akik úgy vélték: a szankciók eredményre fognak vezetni, és voltak mások, köztük ő maga is, akik szerint nem.

"Az én álláspontom az, hogy a szankciós politika eddig nem volt sikeres, és önbecsapás azt állítani, hogy igen, és elegendő ezt folytatni, és az majd megoldja a válságot" - húzta alá a miniszterelnök, aki szerint egy katonai konfliktust nem lehet szankciókkal megoldani, csak katonai erővel vagy tárgyalással, ám előbbit, szerinte helyesen mindenki kizárja, ezért csak a tárgyalásos rendezés vezethet eredményre.

"Magyarország a békében érdekelt" - jelentette ki a miniszterelnök, kifejtve, hogy Magyarország számára a béke és a nyugalom a legfontosabb, valamint az, hogy a szomszédos országokban, így Ukrajnában is béke, nyugalom és kiszámíthatóság legyen a mostani, növekvő veszéllyel és fenyegetéssel szemben.

Újságírói kérdésre, miszerint elfogadható lenne-e Magyarország számára, hogy Federica Mogherini legyen az Európai Unió új külügyi főképviselője, Herman Van Rompuyt pedig a lengyel Donald Tusk váltsa az Európai Tanács élén, a kormányfő azt mondta: az ésszerű megoldások híve, és ez ésszerű megoldásnak tűnik. Mint fogalmazott, régóta dolgoznak azon, hogy a visegrádi országcsoport kellő elismerést kapjon.
MTI