Az egész úgy néz ki, mint egy experimentális főzőiskola, ahogy a résztvevők zöld port kóstolgatnak, grimaszokat vágnak, majd belekeverik egy tejes gyümölcskoktélba. Az amszterdami eseményt azonban az Open Wetlab nevű csoport szervezte, s kicsit komolyabb célja van, mint hogy új édesség receptekkel rukkoljanak elő. A cél az, hogy a spirulinát, egy proteinekkel és vitaminokkal teli, ám roppant gusztustalan algafajtát valahogy ízletesebbé tegyenek.

Üdvözlet a biohacking világában! Eredeti jelentése alapján a hacking annyi, mint szétszedni dolgokat, majd új módszerekkel, új formában újra összerakni azokat. Az ezzel foglalatoskodók hozták létre az úgynevezett „készítő mozgalmat", amely globális közösséggé vált. Az ide tartozók a 3 dimenziósan kinyomtatott ékszerektől kezdve a robotokig mindenféle konstrukcióval foglalkoznak. A mozgalom keretein belül kezdtek el a biohackerek is szerveződni. Mozgalmukat DIYbio-nak hívják, amit „Csináld magad bio"-nak lehetne fordítani.

Amerika és Európa szerte nagyjából 50 városban lelhetők fel különböző csoportjaik, amatőr laboratóriumokban gyűlnek össze és kísérleteznek. Az Open Wetlab-en kívül ilyen csoport még a Biocurious Kaliforniában, a Genspace New York-ban, vagy a La Paillasse Párizsban. A kísérletező kedvű amatőrök számát lehetetlen megbecsülni, annyit azért lehet tudni, hogy legnépesebb levelezőlistájuknak csaknem 4 ezer tagja van.

Vezérelő elvük szerint a biológia technológia. Ez egyébként egyik vezető alakjuk, Rob Carlson könyvének a címe. Hogy mit is jelent ez? Például azt, hogy a genetikai információkat tároló DNS tulajdonképpen egyfajta szoftver, amelyet manipulálni lehet a biológiai folyamatok befolyásolása érdekében.

Sokan aggódnak is, hogy az amatőr laboratóriumokban gyilkos rovarokat állíthatnak elő, vagy esetleg terroristák kiképzésében segítenek. Az ilyesfajta kétségek jelenleg alaptalannak tűnnek. A laborok ugyanis nem túl bonyolultak - derül ki a mozgalom 359 tagjának megkérdezése alapján készített felmérésből. A Wilson International Centre for Scholars nevű kutatóintézet tanulmánya szerint a legtöbben olyan dolgokkal foglalkoznak, mint például az eper DNS-ének feltérképezése. A biohackerek mindössze 13 százaléka jutott el odáig, hogy egyáltalán azonosítson egy gént, s 3 százalékuk képes arra, hogy egy emlős sejtjét genetikailag módosítsa. Az is elképzelhető azonban, hogy aki ilyen dolgokra képes, az valamelyik komolyabb laborban dolgozott, vagyis van profi múltja.