Jön az oroszellenes "mini-NATO"?

válassz
2014-09-22 10:50
Lengyelország, Litvánia és Ukrajna védelmi miniszterei pénteken a varsói elnöki palotában egy közös katonai egység létrehozásáról szóló megállapodást írtak alá.
Az első hadgyakorlatra, amelyen a 'LITPOLUKRBRIG' hadtest részt vehet, a jövő évben kerülhet sor, mondta Bronislaw Komorowski a megállapodás aláírása alklamából tartott ceremónián. A hadtest főhadiszállása a délkelet-lengyelországi Lublinban lesz.

A hadtest nagyságát még nem határozták meg. Az Interfax jelentése szerint azonban a lengyel védelmi minisztérium azt közölte, hogy abban 3000-4000 lengyel és több, mint 500 ukrán katona teljesít szolgálatot, valamint egy kisebb létszámú litván alegység.

A projekten 2007 óta dolgoznak. A munkának a kelet-ukrajnai szeparatisták és kormányerők között kitört harcok rendkívül nagy lökést adtak.