Besúgó volt a román elnök?

válassz
2014-09-23 11:42
A politikai harc erősödik Romániában, mindkét oldal vádolja a másikat. Victor Ponta miniszterelnök legutóbb azt mondta, hogy Románia elnöke, Traian Basescu tisztként szolgált a román titkosrendőrségnél, a Securitate-nál a kommunista időszakban.
"Basescu úr a Securitate tisztje volt. Románia tudott erről és mégis megválasztotta. Ez az az ok, amiért én nem szavaztam rá, ez volt az egyik ok, amiért nem, mert olvastam arról, mit tett a Securitate a románok ellen és azt gondoltam, hogy egy Securitate tiszt nem szabadna, hogy elnök lehessen, de az emberek megválasztották, így ez már történelem" - mondta Ponta a helyi Mediafax jelentése szerint.

A Nemzeti Tanács, amely áttekinti a Securitate dossziéit, februárban azonban úgy nyilatkozott, hogy Traian Basescu nem működött együtt a Securitate titkosrendőrséggel. Ez volt a negyedik alkalom, amikor a Tanács olyan döntést bocsátott ki, amely szerint az elnök nem volt Securitate ügynök.

Robert Turcescu román újságíró a közelmúltban bevallotta, hogy titkos ügynök volt és lemondott televíziós műsorvezetői megbízatásáról a helyi B1 TV hírtelevízióban.

Maga Traian Basescu legutóbb minden elnökjelöltet felszólított arra, hogy adjanak számot múltbeli ügynöki tevékenységükről.
Basescunak, aki jelenleg 62 éves, év végén fejeződik be második elnöki megbízatása. Ma még bizonytalan, folytatja-e politikusi pályáját, mivel ellentmondásos kijelentéseket tesz és hivatalos megnyilvánulásai szerint gyakran változik a jövőjével kapcsolatos álláspontja.

Amikor 1989-ben a kommunista rezsim megbukott Romániában, Basescu 38 éves volt és egy hajó kapitányaként szolgált. A 90-es évek elején a Nemzeti Megmentés Pártjának tagja lett, és 1991-ben közlekedési miniszteri kinevezést kapott. A következő évben a román parlament alsóházának tagjává választották, majd 1996-ban újraválasztották. Ez évtől kezdődően ismét közlekedési miniszter. Négy évvel később Bukarest polgármestere lett. Újabb négy év múlva Románia elnökévé választották. A 2009-es választáson újra ő győzött.