Újra lesz autókiállítás és -vásár novemberben Budapesten

2014-09-29 12:27
Mobilitás 2014 autókiállítás és -vásár néven, közel 10 év kihagyás után november 21. és 23. között újra lesz autó bemutató Budapesten a Syma csarnokban - jelentette be Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ) elnöke hétfőn sajtótájékoztatón a helyszínen.
Azt, hogy 24 autó és 3 motorkerékpár márka együtt legyen 7 ezer négyzetméteren, az tette lehetővé, hogy 14 hónapja egyenletesen növekszik az új autók eladása - tette hozzá az elnök.

A 2008-as válság óta drámaian, 70 százalékkal esett vissza az új autók piaca Magyarországon. Az addigi 1100 szalon - amely 850 tulajdonos kezében volt -, mára 470 szalonná olvadt, míg a tulajdonosok száma 270-re csökkent - ismertette az adatokat Gablini Gábor.A csökkenés magyar - többnyire családi - tulajdonban lévő kkv-k elvesztésével járt. Mára már vannak olyan régiók az országban, amelyekben meghatározó márkák nincsenek jelen.

A jövőben a kereskedők elsősorban szakértők és tanácsadók lesznek, ezeket a funkciókat követi csak az értékesítés - vélte az elnök.Kovács Ákos, a rendezvény igazgatója elmondta, hogy a márkakereskedők mellett jelen lesz a háttéripar is a bemutatón, továbbá meghívták a használtautó-kereskedők, a független javítók és a bontósok szakmai szervezeteit is.

A bemutatón 100 kocsi áll rendelkezésre teszt-vezetésre. Ezektől függetlenül valamennyi - jelenleg forgalomban lévő - tisztán elektromos autót is ki lehet próbálni - tette hozzá az igazgató.
MTI