Erősödött a cseh gazdaság a második negyedévben

2014-10-01 10:04
A második negyedévben az előző negyedévhez képest 0,3 százalékkal nőtt a cseh gazdaság. Az éves szintű növekedés 2,5 százalékos volt - közölte a cseh statisztikai hivatal azzal, hogy pontosított becslésről van szó.
Az előző becsléshez viszonyítva az éves növekedés mérsékelten romlott (2,7 százalék volt korábban), míg a negyedévi nem változott.

Az új becslés a bruttó hazai termék (GDP) revízióján alapszik, miután annak kiszámításában Csehország átvette az új európai normákat.

A kimutatások szerint a GDP növekedéséhez a tőkefelhalmozás növekedése, a lakossági kiadások növekedése és a külkereskedelem alakulása járult hozzá a leginkább.

A háztartási fogyasztás a második negyedévben 0,9 százalékkal nőtt az előző három hónaphoz viszonyítva, a tőkefelhalmozás pedig 1,9 százalékkal. Éves szinten a háztartási fogyasztás 2,2 százalékkal, a tőkefelhalmozás pedig 6,3 százalékkal emelkedett.

A közkiadások hiánya a tavalyi évben a GDP 1,3 százalékára csökkent, míg 2012 végén ez a hiány 4 százalékos volt. A cseh kormány az idén azzal számol, hogy a közkiadások hiánya a GDP 3 százaléka alatt marad.
MTI