Garantált visszavásárlási programot indít a Tesla

2014-10-06 16:45
Garantált visszavásárlási programot indít a Tesla, hogy megszerezze magának a nagy nyereséggel dolgozó használtautó üzletet - írta az Automotive News hírportál.
Ideje elkezdenünk gondolkodni egy megfelelő módon kialakított CPO (Certified Pre-Owned) program elindításán most, hogy a Model S szériából az első példányok már kezdik elérni a három éves kort - írta email üzenetben Simon Sproule, a Tesla kommunikációs alelnöke. Az új autók értékesítését visszavásárlás garantálásával támogató CPO programot a Tesla annak mintájára alakítja ki, amit más luxuskategóriás autógyártók is alkalmaznak, például a BMW vagy a Mercedes-Benz.

A visszavásárlási program elindítása már csak azért is időszerű volt, mert Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója 2013 márciusában személyesen vállalt visszavásárlási garanciát a Tesla autókra. "Még akkor is, ha a Tesla nem lesz rá képes, én magam garantálom az autók visszavásárlását" - jelentette ki a becslések szerint 10 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező Elon Musk. "Csak hogy lássák, nem a levegőbe beszélek" - hangsúlyozta.

A Model S vásárlóinak a Tesla bizonyos finanszírozási feltételek esetén eddig is szerződésben garantálta az autó visszavásárlását három év után a vételár 43-50 százalékán, amit a 3 éves német luxusautókéhoz igazítottak. A Tesla autókból még nem nagyon indult be a használtautó forgalom, így viszonylag kevés piaci információ áll rendelkezésre, de az első jelek arra utalnak, hogy az autók értéke magasabb lesz a garantált visszavásárlási összegnél.

A CPO program elindítása - amennyiben a vásárlók élnek az ajánlattal - 2016 elejétől megindítja a használt autók visszaáramlását a Teslához. A Model X jövő évi bemutatása pedig akár fel is gyorsíthatja a folyamatot, mert lehetőséget ad majd a Model S első vásárlóinak a váltásra.

A Tesla vállalati ügyfeleknek már április óta kínál lízingfinanszírozási programot, amit minden hírverés nélkül október elsején (az Egyesült Államokban) kiterjesztett magánszemélyekre is. A lízingajánlatok a Model S-re 5 ezer dollár befizetése után havi 932 dollártól indulnak.

A Tesla egyébként költséges megoldást választott autói értékesítésére: franchise márkaképviseletek helyett saját tulajdonú szalonokat tart fenn. A használtautó forgalmazás beindításával viszont a szalonok új, magas haszonkulccsal dolgozó üzleti területre törhetnek be. Az Egyesült Államokban az autókereskedők szakmai képviseleti szervezete, a National Automobile Dealers Association adatai szerint a használtató kereskedők 2013-ban 12 százalékos haszonkulccsal dolgoztak, háromszorosával az új autókat értékesítő szalonokénak. A Carmax Inc., az Egyesült Államok a legnagyobb használtautó kereskedő vállalata az idei első félévben autónként 2220 dollár nyereségre tett szert, ami 11 százalékos haszonkulcsnak felel meg.

A Tesla viszont becslések szerint akár 6-10 ezer dollár nyereséget is elérhet minden egyes eladott használt Model S után, ami még az újonnan értékesített autói nyereségét is messze felülmúlja.A használtató-forgalmazás komoly plusz bevételi forrást jelenthet a Teslának, ami 11 éves fennállása alatt csak egyetlen nyereséges negyedévet tudott felmutatni és még mindig adós egy nyereséges teljes pénzügyi évvel. Az idei második negyedévet a Tesla minden eladási rekord ellenére is - a magas kutatási-fejlesztési költségek miatt - 62 millió dollár veszteséggel zárta.
MTI