A liberálisok elégedettek az eredménnyel

válassz
2014-10-12 22:58
Sikerült elérni azt a célt, hogy a Magyar Liberális Pártot önállóan megmutassák a politikai közvélemény előtt - jelentette ki Bodnár Zoltán, a Magyar Liberális Párt (MLP) főpolgármester-jelöltje a párt eredményváró rendezvényén a vasárnapi önkormányzati választás estéjén a fővárosi Sas utcában.
Kiemelte, hogy több mint 300 önálló jelöltjük volt, ami nem kevés egy ilyen fiatal párttól. Mindez reményt adhat arra, hogy a liberalizmus eszméje újra táptalajra hull Magyarországon, főleg a fiatalabb generáció körében, és nem szitokszó lesz a liberalizmus.

A politikus beszédét elején együttérzését fejezte ki Váradi András, az Együtt-PM alcsútdobozi polgármesterjelöltjének váratlan halála miatt a Magyar Liberális Párt, és saját maga nevében is.

Mint fogalmazott, Váradi András sorsa az elmúlt négy esztendőben a legpontosabb tükre és kifejezője az egész "Orbán-rendszer " lényegének. Mindaz ami vele történt, hajszálpontosan mutatja a rendszernek a működését, amelyik ellen a Magyar Liberális Párt is küzd. Ez a küzdelem volt az oka annak, hogy elindultak az önkormányzati választásokon és önálló főpolgármester-jelöltet indítottak Budapesten - mondta.

Kitért arra: még lehet nem tudni, hogy hány szavazatot szereztek, és mennyit a kerületi vagy vidéki képviselő-jelöltjeik, illetve a polgármesterjelöltjeik száma, de köszönetét fejezte ki mindenkinek, akik a liberális párt jelöltjére adták le a szavazatukat.
Bodnár Zoltán köszönetet mondott a pártot támogató aktivistáknak, segítőknek, és párttagoknak is, akik a kampányt végigdolgozták.