Szerbia üdvözli Putyint, de a jövőt Európában látja?

válassz
2014-10-16 22:09
A világ szeme ma Szerbián volt. A világsajtó élénk figyelemmel kísérte Vlagyimir Putyin orosz elnök belgrádi látogatását. Szerbia ugyanis éppen megpróbálja összeegyeztetni azt, ami nem összeegyeztethető: a Moszkvával szembeni lojalitást és Brüsszel felé vezető út folytatását. Az ukrán válság  következtében Oroszország és Európa a hidegháború óta nem volt ilyen fagyos viszonyban egymással.
A brit Reuters hírügynökség Szerbia üdvözli Putyint, de a jövőt Európában látja címmel közölte a látogatással kapcsolatos cikkét, amelyben azt emeli ki, hogy az orosz elnök akkor érkezett a Belgrád felszabadításának 70. évfordulója alkalmából rendezett katonai ünnepségre, amikor Szerbia minden igyekezetével azon van, hogy az Európai Unióhoz csatlakozhasson, miközben nem akar hátat fordítani nagy szövetségesének sem.

A Reuters emlékeztet arra is, hogy az Egyesült Államok és az EU nem tudnak jó szemmel nézni Putyin fogadtatására, amelyen több mint 4 ezer katona vett részt, miközben az orosz csapatok Kelet-Ukrajnában a szakadárok oldalán harcolnak.

Az amerikai Associated Press is rámutat: Szerbia két tűz közé került az Ukrajna ügyében kialakult orosz-nyugati viszály miatt. Szerbia mindinkább nehéz választás elé kényszerül - folytatja közeledését az Európai Unió felé, vagy felhagy ezzel tervével, és még jobban megerősíti kapcsolatait hagyományos szövetségesével, Oroszországgal.

A brit Guardian megjegyezte: a katonai felvonulást néhány nappal előre hozták, hogy az megfeleljen Putyin látogatása időpontjának:

„Akkor, amikor mély szakadék tátong Oroszország és az EU között Ukrajna miatt, Putyin egynapos látogatása jó alkalom arra, hogy megmutassa, van neki barátja és befolyása Európa szíve közelében is," írja a tekintélyes londoni napilap, amely megállapítja, a szerb kormány számára mindez „lehetőség, hogy egy fontos barát, energiaellátó előtt hajbókolhasson... de arra is jó, hogy visszavágjon azoknak a szerb kormányt érintő kritikákkal kapcsolatban, melyek szerint túlságosan is közel kerül a Nyugathoz annak reményében, hogy egy napon majd csatlakozhat az EU-hoz."

A Guardian várakozásai szerint Putyin nyomást fog gyakorolni Szerbiára, hogy fogjon végre hozzá a Déli Áramlat gázvezeték kiépítéséhez, amitől Belgrád vonakodik a Moszkva és Brüsszel között fennálló viták miatt. Brüsszel ugyanis azt szeretné, ha a gázvezeték minden gázszolgáltató által elérhető lenne, és nem csak a Gazprom kiváltsága lenne.

Kiemelve, hogy a kormányközeli belgrádi Politika napilapnak adott interjúban az orosz elnök „ellenségeskedéssel" vádolta az Egyesült Államokat, illetve hogy szerinte szankciókkal zsarolja Oroszországot az ukrán események miatt - Putyin szerint teljesen hiábavalóan -, a BBC megjegyzi, Szerbia és Oroszország történelmi kapcsolatai pillanatnyilag nem állnak összhangban az ország uniós törekvéseivel, kiváltképp az ukrán válság kezdete óta.

A France-Presse (AFP) hírügynökség arról ír, hogy az „orosz elnök továbbra is meleg fogadtatásra számíthat Belgrádban, hagyományos szövetségesénél, amely nem volt hajlandó csatlakozni az EU Moszkva elleni szankcióihoz," és megjegyzi, Brüsszel a hét elején már figyelmeztette Belgrádot, ideje lenni megerősíteni „európai elkötelezettségét." „Oroszország számára viszont az a fontos, hogy Szerbia uniós csatlakozása ne keresztezze Moszkva érdekeit," szögezi le az AFP.
Vajdaság Ma