Mennyei (árú) borok
Ez azért is csodálatos dolog, mert a bor ára is mennyei: Magyarországon egy üveg az említett pincészet La Tâche borából 800 ezer forintba kerül, a csúcsok csúcsáért ellenben 3,4 millió forintot kell kifizetni palackonként. Megjegyzendő, hogy nem minden oligarcha tud egy Romanée-Contit legurítani a torkán, a pincészet ugyanis minden országnak megállapít egy kvótát. Magyarországnak évente két karton grand cru jut, vagyis mindösszesen 26 palackot kell szétdobni a tehetős borisszák között.
Habár a Top Selection Kft, amelynek magyar tulajdonosa, Forczek Ákos előbb az Egyesült Királyságban hozta létre a legnagyobb neveket felsoroltató portfólióját, nagyvonalú ember, és szép borokat hozott a bemutatóra, nem vállalta fel, hogy egy teljes éves kvótát szétlocsoljon a meghívottak között. Így sem voltunk okunk panaszra, a legjobb termelők borait éttermekben és magángyűjtők között értékesítő vállalkozás tíz tétellel gondolta bemutatni a filozófiáját.
Hol van a nagy test?
Mindeközben olyan beszélgetéseknek voltunk a fültanúi, amelyeket jó, ha néhány tucat ember ért meg az országban. Történelmi véletlenekről, öntörvényű borászok biciklis baleseteiről és olyan eseményekről volt szó, amelyek komplett országok borfogyasztási kultúrájára lehetnek hatással. Merthogy, és ezt szégyennel kell beismernünk, bármennyire is jobban teljesít Magyarország a minőségi bortermelés és -fogyasztás tekintetében, még mindig van hova fejlődni. Különösen amiatt, hogy valamiért a Lajtától keletre még mindig a túlérettséget, a tannint és az óriás testet keresik a vörösborban a fogyasztók - nyakunk tennénk rá, hogy kevesen tudják értékelni azt a leheletfinom eleganciát, amit a burgundiai pinot noirok képesek nyújtani. Például a fogyasztóinak táborát 50 ezer forintos palackárával hatékonyan szűrő Domaine Comte Georges de Vogüé, amely pincészet 2011-es Chambolle-Musigny-jére nincs is igazán illő kifejezés. A gyönyörű pinot noir valóságos gyümölcsbomba, cseresznye, ribizli tűnik fel az ízében, miközben teljesen könnyed marad.
Ha Hajdú Péterek volnánk, elmereghetnénk azon, hogy egy kisebb afrikai ország éves GDP-jét képes az ember jó társaságban meginni, de nem ez itt a lényeg. A lényeg az, hogy amit tudni lehet a borászkodásról, a borról, és persze a termőhelyről, azt ezek a pincészetek tudják. A Domaine Testut Montée de Tonnerre Chablis Premier Cru-je 2011-ből talán a legjobb premier cru (ez nem véletlen, határos a Blanchots Grand Cru-vel). Vicces, de első illatra akár egy szép furmint is lehetne ez a Chardonnay. Ez a Chablis fát sosem látott, szép, ásványos tétel, és még talán megfizethető - legalábbis a már említett borokhoz képest.
Fejbecsap a kajszi
Yves Cuilleron Condrieu-ben borászkodik, arrafelé pedig inkább Viognier-ban utaznak a termelők, szép is a 2011-es La Petite Côte, a pohár felett rögtön fejbecsap a kajszibarack illata, belekortyolva pedig mintha fehér húsú barackba harapnánk. Egon Müllert senkinek sem kell bemutatni, ő Németország legismertebb borásza, valóságos rocksztár. Ausztráliai borai persze nem olyan ásványosak, de a Kanta rizling füstös-petrolossága nem az autóversenyek hangulatát idézi, ha van elegáns petrolosság, akkor ez az, kiegészítve sok zöldalmával és citrusokkal. Másik bora, az Egon Müller QBA Scharzhof 2011-ből elég súlyos best buy: néhány ezer forintért olyan elegáns, kis maradékcukorral fűszerezett bort kóstolhatunk, amit nem csak kóstolgatni, de inni is muszáj. Egy csodás spanyol Granaxta (Franciaországban Grenache) és egy 2010-es Yves Cuilleron Côte-Rôtie Mardiniѐre syrah zárta a sort - utóbbiban többen kiérezték a gránit ízét. Mi pedig azon morfondíroztunk, melyik oligarcha ismerősünket beszéljük rá arra, hogy vegyen, majd ajándékozzon nekünk egy Romanée-Contit.