Csak a sztrájk biztos a Lufthansánál

Váczi István
2014-10-24 08:00
Igyekeznek hosszabb távon is biztosítani a nyereségességet a végre egyenesbe kerülő nagy európai hagyományos légitársaságok. Ez azonban a sorozatos, Budapestet is érintő sztrájkokat szervező szakszervezetek és
az arab riválisok miatt sem egyszerű.
Október 27-én, hétfőn indítja Budapest és Dubaj közötti közvetlen járatát az Emirates, apró, de újabb lépéseként az arab légitársaságok európai nyomulásának. Egymás után állítják például szolgálatba a világ legnagyobb utasszállítóját, az Airbus A380-ast európai útvonalakon. Ezzel nemcsak több férőhely, hanem igazán exkluzív körülmények is elérhetővé válnak.

Az európai cégeknek a válság amúgy is nehéz éveiben nemcsak felemelkedő arab (és török) versenytársaikkal, hanem Európán belül a fapadosokkal is meg kellett küzdeniük. Erre lépni kellett valamit, ami mindenhol költségcsökkentésben és jellemző módon saját fapados altársaságok létrehozásában öltött testet. Ez nem is maradt eredmény nélkül, és a gazdaság erősödésével együtt már elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a nagy, hagyományos cégek az idén ismét nyereségessé váljanak.


Sztrájkok sorozata

Van azonban egy kis bökkenő: a nadrágszíj meghúzását a válságban aránylag békésen tűrő szakszervezetek is aktivizálódtak, és nem nyelik le szó nélkül a további racionalizálást. Ez a napnál világosabban látszott az utóbbi hetekben például az Air France-nál és a Lufthansánál. Az áprilisban kezdődött Lufthansa-sztrájksorozat például ismét kiszélesedett, kedden például 12 Budapestről induló és 13 oda érkező járatot kellett törölni.

A témáról részletesen olvashat a Figyelő hetilap október 22-i, idei 43. lapszámában.