Senki nem újítja fel a leégett Andrássy úti palotát

Cseke Hajnalka
2014-11-02 15:52
Évekbe telhet, mire a nyáron tűzkárt szenvedett Világörökség részén lévő Andrássy úti palota megújul, a lakóknak maguknak kell befektetőt keresniük, és egyelőre a biztosító sem fizetett - tudta meg a Figyelő.
„Na látjátok, nem maradtok magatokra. Persze, lehet, hogy ez se elég, de hát ez van" - írta a lakóknak bíztatásképp október elején a Facebookon egy kommentelő, aki arra a hírre reagált, hogy még a tél beállta előtt acél védőszerkezet kerül az Andrássy út 83-85 alatti épületre. Az ideiglenes tetőt novemberben kezdik el építeni - értesült a Forster Központtól a Figyelő, aminek költsége 100 millió forint. A júliusi tűzvész a terézvárosi önkormányzatnak eddig 280 millió forintjába került, 250 milliót különített el veszélyelhárítási munkálatokra, s további 30 milliót a kiköltöztetett lakók elhelyezésére, albérleti hozzájárulására.

Senki nem nyúl a zsebébe


Pontos terv nem készült július közepe óta arról, hogy a végleges felújítás mennyibe kerül. Korábban egy névtelenséget kérő lakó szakértői becslésre hivatkozva azt közölte, 2-4 milliárd forint a teljes renováció, erre azonban nyilvánvalóan nincs pénzük. Reményt jelenthet a tulajdonosok számára az MKB Biztosító által fizetendő kártérítés, aminek összege az egyik tulajdonos szerint elérheti a 2 milliárdot. A Figyelő megkereste a biztosítót, mekkora kártérítést kaphat a társasház, s mikor juthat hozzá. Oláhné Lengyel Judit, az MKBB ZRt. biztosítástechnikai igazgatója úgy nyilatkozott, hogy sem az összegről, sem a társasház biztosítási szerződésének részleteiről nem adhat tájékoztatást, mivel az biztosítási titkot képez. „A társasház a kártérítéshez akkor juthat hozzá, ha a kártérítés jogalapját igazolja, ami eddig még nem történt meg."

Pont ettől félnek a tulajdonosok is. Nem tudják ugyanis, hogy mi lesz a biztosító által végzett vizsgálat eredménye. A lakók azt tapasztalják, sem az állam, sem az önkormányzat nem fog a saját zsebébe nyúlni, hogy több milliárdért új külsőt kapjon az épület. Érdeklődtünk önkormányzati, kormányzati szinten is, hogy foglalkoznak-e a Kodály Köröndön lévő épület rendbehozatalával, ám informálisan azt a választ kaptuk, a teljes felújítás semmiképpen nem a kerületi önkormányzat felelőssége, mivel alig 10 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik az épületben. A kabinet pedig a maga részéről egyelőre annyival „tudta le" a teendőit, hogy a Miniszterelnökség alá tartozó Forster Központ vette gondozásba a palotát, hogy ideiglenes védő tető kerüljön rá. Ennek költségét teljes egészében a Forster Központ állja. Örökségvédelmi hivatali informátorunk úgy tájékoztatott, hogy a Világörökség Egyezmény az államok kötelezettségévé teszi a kiemelkedő egyetemes értékek megőrzését, így az Andrássy úti épületek jó állapotban tartását is, azaz az állam feladata a veszélyeztetett épületek helyreáállítása.

Bizonytalan visszaköltözés

A tulajdonosok e pillanatban nincsenek könnyű helyzetben, ugyanis továbbra sem látják, ki, milyen pénzből újítja fel a korábban málladozó, de most már a tetejétől is megfosztott műemléki épületet. Szakértői becslések szerint a felújítás 250-300 ezer forintba kerül négyzetméterenként, azaz szintenként félmilliárdba, ennyi pénze azonban nincs a tulajdonosoknak. Több mint pech, ez inkább már tragédia, hogy a korábban a tetőtér felújítását és beépítését vállaló Andrássy út 83-85 Kft. ellen felszámolási eljárást indított a Fővárosi Törvényszék. A lakók szinte megoldhatatlan feladat előtt állnak. Nekik kellene új befektetőt találniuk, aki üzleti potenciált lát a sokat megélt épület restaurálásában. Volt olyan lakó, aki arról számolt be, abban sem biztos, hogy egyáltalán visszaköltözhetnek. Legoptimistább verzió szerint erre leghamarabb egy év múlva kerülhet sor, akkor, ha az ideiglenes tető felkerülését követően visszakapcsolják az áramot, vizet, s az ÁNTSZ is igazolja, hogy a falakat megtisztították a víz okozta penésztől.