Hogyan osztják el az uniós pénzeket?

válassz
2014-11-06 18:41
A jövő forrásai, a források jövője című kerekasztal-beszélgetés az uniós források elérhetőségének kérdését járta körül.
A lapunk főszerkesztő-helyettese, Kamasz Melinda által moderált beszélgetés során Koncz Barbara, a PWC menedzsere elmondta: az előző uniós ciklusban a források elosztása nem egyenletes ütemben történt, így előfordult, hogy rövid idő alatt nagy mennyiségű pénzt kellett elkölteni. Az új ciklusban azonban folyamatos lesz a forráseloszlás. Az elmúlt három évben szerencsés volt viszont az együttműködés a vállalkozások és a tervezést végző hatóságok között: egy sor beragadt forrást attraktív pályázati kiírások révén sikerült hasznosítani. Az elmúlt pár év során - tette hozzá a menedzser - az adminisztráció is egyszerűsödött.

Károlyi László, az épületek villamos- és digitális adatátviteli infrastruktúrájával foglalkozó Legrand vezérigazgatója tapasztalatairól szólva kifejtette: cége 2006-ig pályázott, utána - részben a folyamatosan változó jogszabályi környezet miatt - feladta.

Koncz Barbara ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy minden tervezési ciklusban új jogszabályi háttér készül Brüsszelben, ezért a rendszerbeli csúszások elsődlegesen nem a magyar fél felelőssége.

Horváth Ákos, az Amadeus Magyarország ügyvezető igazgatója arra hívta fel a figyelmet, a magyar piacon az utazási iparágban működő cégek jellemzően minimális pénzt fordítanak arra, hogy új módon - azaz innovációk révén - elégítsék ki a piaci igényeket. Magyarország e téren még Ukrajnához és Romániához képest is lemaradásban van. Ugyanakkor az is igaz - tette hozzá - hogy e piacon uniós források nem állnak rendelkezésre - vagy ha igen, akkor arról az érintetteknek nincs kellő információjuk. Az utazási irodák így alultőkésítettek, miközben a turizmus a GDP 10 százalékát adja.

Koncz Barbara arra hívta fel a figyelmet, hogy a pályázatok jó része jellemzően utófinanszírozott, a következő ciklusban inkább több visszatérítendő forrás áll majd rendelkezésre, a kkv szektor pedig külön előnyt élvez majd - elsősorban a beruházási források szempontjából.

A Legrand vezérigazgatója az innovációs tevékenység kapcsán kiemelte: a nemzetközi vállalatnak az USA-n, Franciaországon és Kínán kívül Magyarországon végez még termékfejlesztést. Károlyi László szerint sikerük mögött a hitelesség áll, ennek révén tudták ezt elérni. Fontos az is, hogy jó kapcsolatot tudtak kiépíteni a felsőoktatási intézményekkel, és a duális képzésben is több mint tíz éves tapasztalattal rendelkeznek.

Ehhez kapcsolódva Horváth Ákos felhívta a figyelmet arra: Magyarországon 10 ezer betöltetlen informatikai pozíció van; ennek oka, hogy a rendszer nem bocsát ki elég szakembert, illetve gond itt a nagyarányú elvándorlás is.