Megszűnt az Együtt-PM

válassz
2014-11-10 09:44
Önálló, zöld baloldali alternatívát akar kínálni a választóknak a jövőben a Párbeszéd Magyarországért (PM) - jelentette ki Karácsony Gergely hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Az PM társelnöke azt követően nyilatkozott, hogy megszűnt az Együtt-PM szövetség, miután a PM taggyűlése vasárnap úgy döntött: a jövőben önálló politikát folytat a párt.

A politikus úgy fogalmazott, hogy nem nevezné szakításnak a történteket, a taggyűlés döntése csupán része egy természetes folyamatnak. Az Együttel ugyanis korábban választási szövetséget kötöttek, a választások pedig véget értek.

Hozzátette, hogy továbbra is nyitottak az együttműködésre az ellenzéki pártokkal, és a legfontosabb partnerüknek az Együttet tekintik.

A továbbiakban hangsúlyozta: tisztában van azzal, hogy a választási rendszer kikényszeríti az ellenzéki pártok együttműködését, ám szerinte most minden párt azzal tesz jót az országnak, ha "megerősíti saját arcélét".

Az Együttet is akadályozta a szövetség abban, hogy önálló politikát képviseljen - fűzte hozzá.

Végül azt mondta, hogy az összefogásról szóló állandó diskurzus nem tesz jót az ellenzéknek, mert azt a képet közvetíti a választóknak, hogy a pártok nem az emberek gondjaival, hanem saját magukkal foglalkoznak, a következő, 2018-as választások pedig még messze vannak.

A PM vasárnapi, Budapesten tartott taggyűlése után Szabó Tímea és Karácsony Gergely a párt társelnökei azt közölték az újságírókkal, hogy a PM alapvetően önállóan, de az Együtt - A Korszakváltók Pártjával szoros partnerségben kívánja folytatni a baloldal megújítására törekvő politikáját.

Karácsony Gergely akkor azt mondta: a PM elnöksége a közeljövőben felkeresi az Együtt vezetőit egy olyan partnerség kidolgozására, amely képes lehet megújítani a baloldalt és megszólítani az ott idén hiányzó, mintegy egymillió szavazót.
Szabó Tímea úgy fogalmazott, hogy sajnos 24 évvel a rendszerváltás után újra a szabadságjogokért és a nyomor ellen kell küzdeni. Az ország jelenleg válságban van, mert "kívülről elszigetelődött, belülről pedig egy maffiakormány irányítja".