Akkor talán menjünk Grazba is

Martin József
2014-11-20 06:55

Ha mindmáig valóban Tell Vilmos az egyetlen svájci, akit az egész világ ismer, ő viszont nem is élt - csúfondáros „nemzeti" öniróniával Dürrenmatt állította ezt -, akkor erről elsősorban a német költőóriás, Friedrich Schiller tehet, másodsorban viszont kétségkívül
az operairodalom egyik talányos zsenije, Rossini.
Talányos, mert ki az, aki sikerei tetőpontján abbahagyja? Bizony ilyenek nem sokan akadnak, ám a pesarói születésű Gioacchino Rossini (1792-1868) közéjük tartozott. A Tell Vilmos 1829-es párizsi bemutatója után már nem komponált operát, pedig előzőleg sorozatban „gyártotta" a dalműveket. Utóbb, bő három évtized alatt nem sokat törődött a zeneszerzéssel - alighanem a megrendítően szép Stabat Mater a leghíresebb műve ezekből az időkből -, annál többet az élet élvezésével, amit az tett lehetővé, hogy X. Károly francia királytól végül életre szóló szép nyugdíjat csikart ki.


A cikk további része csak Figyelő-előfizetők számára érhető el, vagy olvassa el a teljes cikket a Figyelő 2014/47 számában.
Olvasáshoz kérjük, adja meg előfizetési azonosítóját.
Kérjük, olvassa a szabadon felhasználható cikkeinket!