A vállalati bérek tovább növekednek Lengyelországban

válassz
2014-11-22 16:06
A Lengyelország vállalkozásai által fizetett átlagbér októberben a várakozásokat meghaladóan nőtt.
A Központi Statisztikai Hivatal (GUS) jelentése szerint a havi bruttó átlagbér 3980.92 zloty (körülbelül 944 euró). Ez az érték 3,8 százalékkal magasabb, mint 2013 októberében és 2,1 százalékkal több, mint ez év szeptemberében.

Az adatok összeállítása során a GUS azokat a vállalkozásokat vette figyelembe, amelyek legalább kilenc, állandó munkaviszonyban álló alkalmazottat foglalkoztatnak.

A Lengyel Hírügynökség által előzetesen megkérdezett közgazdászok arra számítottak, hogy a fizetések éves alapon 3,3 százalékkal, havi viszonylatban pedig 1,6 százalékkal nőnek.

A GUS jelentése arról is beszámol, hogy a szektor októberben 5,54 millió főt foglalkoztatott, 0,8 százalékkal többet, mint tavaly ugyanekkor és épp 0,1 százalékkal többet, mint az elmúlt hónapban. Ez megfelelt az elemzők várakozásának.

Piotr Bielski, a BZ WBK Bank vezető közgazdásza azt mondta, hogy a munkaerőpiac helyzete egyértelműen javul. „Noha az infláció negatív, a vállalkozások magasabb juttatásokat ajánlanak alkalmazottaiknak. Ez azt jelenti, hogy a háztartások vásárlóereje két irányból is erősödik."

Dariusz Wozniak, a Wyzsza Szkola Biznesu - National Louis University képviselője úgy látja, hogy az adatok „biztatóak": „Ha a bérek növekednek, az azt jelenti, hogy az alkalmazottak munkája hatékonyabbá válik és a munkaadók ezt értékelik".
Polskie Radio