A legmeglepőbb, hogy a fejlett gazdaságok termelékenysége a várakozásokat felülmúlva növekedett az 1999 és 2013 közötti időszakban. Az inflációval kiigazított bérek átlagosan 0,2 százalékkal lassabban nőttek az előző évi 2 százalékhoz képest, azonban a válság előtti 3 százalékos bérnövekedési ütemhez való visszatérés egyes régiókban már elérhetőnek látszik. Az elmúlt 2 évben mért globális átlag viszont a felére eshet vissza, ha a kínai gazdasági növekedés elmarad az elvárásoktól. A megközelítőleg 6 százalékos ázsiai, kelet-európai reálbér-növekedés, szemben az 1 százaléknál is lassabban bővülő Latin-Amerikával és a Karib-térséggel tartós divergenciát sugall.


A bérek elosztása hasonlóképpen jelentősen fokozza az egyenlőtlenségeket. A bérkülönbségek és a munkahelyek elvesztése magyarázza többek között, hogy Spanyolországban 90, Amerikában pedig 140 százalékkal növekedett az egyenlőtlenség. Ezzel a fejlett gazdaságok közül ebben a kettőben távolodott egymástól a legnagyobb mértékben a lakosság felső és alsó tíz százaléka. A másik oldalon viszont kiemelendő két déli ország sikere. Az igazságosabb bérstruktúra révén 87, illetve 72 százalékkal sikerült az egyenlőtlenséget csökkenteni Argentínában illetőleg Brazíliában.

Kétségtelen, hogy a béremelések hatással lennének a cégek jövedelmezőségére, versenyképességére és termelési költségeire. Ráadásul makro szinten a stagnáló bérek visszahúzhatják a hazai fogyasztást, valamint a beruházásokat és exportot is. A jelenlegi bérpolitika reformjával elérhető lenne a szélsőséges jövedelmi különbségek mérséklése és a tartós növekedés.

A fejlődő és fejlett országok termelési hatékonyságához igazítva az ILO minimálbér bevezetését javasolja; a másik koncepció egy kollektív tárgyalássorozat lehet.