Mától csökkennek a vendéglátók által fizetett zenei jogdíjak

2015-01-01 09:20
Átlagosan 19,5 százalékkal csökkennek csütörtöktől a vendéglátó üzletek által fizetett zenei jogdíjak az igazságügyi miniszter által jóváhagyott 2015-ös Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület szerzői jogdíjtervezete alapján, a csökkenéstől a szakmai szervezetek is azt várják, hogy több vendéglátóhely dönt majd a nyilvános zenefelhasználás mellett.
Az Artisjus korábbi tájékoztatása szerint a szerzők, előadók és kiadók jövőre a csökkentés mellett egyszerűsítik a vendéglátóiparra vonatkozó tarifarendszerüket. Az új tarifarendszer a zeneszolgáltatást is folytató üzletek díjkalkulációja során az azoknak otthont adó település lélekszámát veszi figyelembe, ezzel megszűnik az eddigi közigazgatási alapú besorolás, illetve a meghosszabbított nyitvatartási idő súlya is csökken.A szervezet arra számít, hogy a jogdíjcsökkenés és a kedvezmények eredményeképpen több vendéglátóhely dönt majd a nyilvános zenefelhasználás mellett.

Ez a várakozások szerint közép- vagy hosszabb távon képes lehet ellensúlyozni a díjcsökkentés hatását, a több helyen szóló zene pedig több elégedett vendéghez, és így sikeresebb vendéglátóiparhoz vezethet - áll az egyesület korábbi közleményében.Az új jogdíjtervezet hátterében a jogvédő iroda által készített elemzés állt, amely a vendéglátóiparból származó díjbevételek elmúlt években jelentkező, kézzel fogható csökkenésére keresett magyarázatot és kiutat. Gál Pál Zoltán, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) elnöke korábban emlékeztetett, hogy a válság 2008-as kialakulását követően az ágazat teljesítménye 18 százalékkal csökkent, amely tömeges bezárásokban nyilvánult meg.

A 2013-14-es években megindult a vendégszám- és forgalomnövekedés, így megfelelő adózási háttér, versenyképes marketing háttérmunka mellett 2017-től normalizálódhat az érintett a vállalkozások gazdálkodása - tette hozzá.Böröcz Lajos, a VIMOSZ főtitkára az MTI-nek korábban úgy nyilatkozott: javaslataikat előzetesen bemutatták az Artisjusnak, a szervezet megértette a vendéglátók részletesen ismertetett gazdasági helyzetét, és így sikerült elérni a csökkentést. Kiemelte: üdvözlik a végeredményt, a jogdíjcsökkenés következtében várhatóan több vendéglátóhely dönt majd a nyilvános zenefelhasználás mellett.

Az Artisjus előzetesen egyeztette díjszabástervezetét a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségével (VIMOSZ) és a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségével (MSZÉSZ).A szervezet októberben jelentette be, hogy 2015-re jelentősen, átlagosan 19 százalékkal csökkenti a vendéglátó üzletek zenei jogdíját. Az együttműködés a háttérzenei szolgáltatókkal jelenti a második komoly pillért a jogkezelő stratégiájában, amivel egyre több helyszínt kíván bevonni a zeneszolgáltatásba - írták. Akkor a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) is üdvözölte a díjcsökkentést, de kevesellte annak mértékét. A BKIK legalább 50 százalékos mérséklést tartott volna indokoltnak.
MTI