A Spar megnyitotta 25. franchise üzletét

2015-01-21 12:52
A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. referencia üzletének tekinti a most megnyitott 25. franchise boltját - mondta Erwin Schmuck ügyvezető igazgató az újpesti egység átadásakor szerdán.
A 300 négyzetméteres üzlet 15 embernek ad munkát. Az Újpesten megnyílt üzletet Fodor Pál és Kozma Béla magánkereskedők üzemeltetik, és ez már a harmadik boltjuk, amelyet a Spar partnereként működtetnek - ismertette az ügyvezető. Fodor Pál az MTI-nek elmondta, hogy a régi üzletépületet a környező területtel együtt a kerületi önkormányzattól, árverésen vásárolták meg.

A felújítást és a parkoló kialakítását saját beruházásban végezték, de a konkrét összeget nem árulta el, mint ahogyan azt is üzleti titoknak tartotta, hogy a forgalom hány százaléka a Sparnak havonta fizetett franchise díj.Az osztrák családi tulajdonban lévő Sparnak több mint 13 ezer alkalmazottja van Magyarországon, az üzleteit naponta mintegy 600 ezer vásárló keresi fel.

Az utolsó lezárt üzleti évben, 2013-ban 453 milliárd forint volt a forgalma.A Spar 2012-ben indította el az együttműködését a családi vállalkozásban dolgozó kiskereskedőkkel. Az idén szeretné megduplázni ezek számát, amely újabb 25 franchise partnert jelent.

A cég illetékesei korábban azt nyilatkozták, hogy a vállalat által fizetendő élelmiszerlánc-felügyeleti díj - a jogszabály módosítás miatt - az idén 9 milliárd forintra nő a korábbi 325 millió forintról. Ezért a tervezett 18 milliárd helyett csak 8 milliárd forint befektetést hajtanak végre 2015-ben Magyarországon.
MTI