Kína lassú startja

2015-02-01 16:27
A kínai feldolgozóipar hivatalos teljesítménymutatója januárban visszaesést jelző 49,8 pontra esett a decemberi 50,1 pontról, a nem feldolgozóipari ágazatoké pedig 53,7 pontra csökkent a decemberi 54,1 pontról.
A mutató 50 pont felett a teljesítmény növekedését, 50 pont alatt a romlását jelzi. A kínai statisztikai hivatal vasárnapi közléséből kiderül, hogy a feldolgozóipari mutató 2012. szeptember óta most volt először 50 pont alatt, a másik mutató pedig a leghalványabb javulásra vall tavaly január óta. A nem feldolgozóipari mutató a szolgáltatásokon kívül tartalmazza a kiskereskedelmet és az építőipart is.

Kína hazai összterméke (GDP) tavaly 7,4 százalékkal nőtt a statisztikai hivatal első becslése szerint. Ez az ütem 24 éve a legkisebb volt. A kínai gazdasági-pénzügyi vezetés az utóbbi időben költségvetési költekezéssel, kamatcsökkentéssel és a hitelezési szabályok könnyítésével igyekezett segíteni. Elemzők szerint azonban a friss adatok arra intenek, hogy több központi intézkedésre lesz szükség, azzal együtt, hogy a kínai kormány várhatóan 7 százalék körüli értékre csökkenti hivatalos növekedési célját a tavalyi 7,5 százalék körüli célról.

A fejlett országok a kínai hazai piactól húzóerőt remélnek a világgazdaság számára, de a lassuló infláció és a lanyhuló beruházások arra vallanak, hogy a világ második számú gazdasága a közeljövőben nem tud gyorsítani. A kínai gazdaság növekedési üteme 2007-ben érte el utolsó csúcsát 14,2 százalékkal. Utoljára 2010-ben volt 10 százalék felett, 10,4 százalékos ütemmel, 2012 óta pedig évente 8 százalék alatti ütemben bővül.
MTI