Magyar eljárás forradalmasítja az élőhal-szállítást

2015-02-08 12:56
Technológiai fejlesztést hajt végre az élőhal-szállítás területén a Tógazda Halászati Zrt. és a BME Viking Zrt. alkotta konzorcium, a projektet kutatásaival támogatja a hozzájuk csatlakozott Szent István Egyetem - közölte a halászati társaság elnök-vezérigazgatója az MTI-vel.
Németh István elmondta: a 2014-ben indult és idén júniusban záruló 250 millió forintos fejlesztéshez a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap 200 millió forinttal járul hozzá az Új Széchenyi Terv keretében. A projekt során olyan metódust dolgoznak ki, amely alkalmazásával nagyobb biztonsággal, távolabbra és olcsóbban lehet európai halfajokat szállítani. A fejlesztés eredményeként a pontynál és busánál már ezer kilométer távolságig kidolgozták a szállítás optimális feltételeit, a ragadozó halak esetében még zajlanak a kísérletek.

A Tógazda Halászati Zrt. és a BME Viking Zrt. alkotta konzorcium 2012-ben jött létre a projekt megvalósítására, majd csatlakozott hozzájuk a Szent István Egyetem (SZIE) halászati tanszéke. Ez utóbbi végzi a biológiai kutatásokat, és segíti a korábbi tudományos eredmények alkalmazását a projekt során. Laboratóriumi és üzemi kísérletek segítségével meghatározzák azokat az értékeket, amelyek optimalizálják a szállítható mennyiséget, a hőmérsékletet és az egyes fajokat - magyarázta a vezérigazgató.

A műszaki megoldások kidolgozása két területen is folyik: a szállítójármű-felépítményének és a hozzá tartozó halas tartályoknak a fejlesztésében, valamint egy szenzorrendszer kialakításában, amely adatokat gyűjt, elemez és visszacsatol. A BME közreműködésével a speciális tartályok műszaki tervei mellett már prototípusok is készültek. A vezérigazgató elmondta, hogy a projekt lezárása után közzéteszik a vizsgálati és a technológiafejlesztési eredményeket, így a minimálisan 14 halfajhoz és korosztályhoz kötött technológiai leírást, a halszállítmányozáshoz illesztett szoftvert és a szenzoregyüttes alkalmazását leíró know-how-t, valamint egy használati mintaoltalmat.

A főleg édesvízi halak tenyésztésével és forgalmazásával foglalkozó Tógazda folyamatosan exportál saját szállítóeszközeivel Ausztriába, Németországba, Lengyelországba, Romániába. A halászati társaság elnök-vezérigazgatója úgy vélekedett, a fejlesztés a cég számára évi 10 millió forintos előnyt eredményezhet. A magyarországi haltenyíésztés közel tizedét adó, teljes egészében magyar tulajdonú százhalombattai cég 2013-ban 710 millió forint nettó árbevétel mellett 30,5 millió forint nyereséget ért el, jelenleg több mint hatvan embernek ad munkát.
MTI