Nőtt a Saab hadiipari konszern nyeresége

2015-02-11 12:41
Tavaly ugyan csökkent a svéd Saab hadiipari konszern forgalma, de nyeresége emelkedett, az új generációs Gripen gépekre kapott megrendeléseknek köszönhetően az idén és az következő években forgalmának növekedésére számít.
A Saab AB által az MTI-hez eljuttatott éves eredménybeszámoló alapján a konszern 2014-ben 23,527 milliárd svéd korona forgalmat bonyolított le, egy százalékkal kisebbet a 2013-as 23,750 milliárdnál. Az üzleti eredmény 23 százalékkal, 1,659 milliárd svéd koronára emelkedett 1,345 milliárd koronáról, az árbevétel arányos jövedelmezőség pedig 5,7 százalékról 7,1 százalékra javult.

A Saab AB tavaly 1,168 milliárd svéd korona (38,28 milliárd forint) nettó nyereséget ért el, 57 százalékkal magasabbat a 2013-as 742 milliónál. Az egy részvényre jutó nyereség 10,78 korona lett az egy évvel korábbi 6,79 korona után. Az igazgatóság részvényenként 4,75 korona osztalék fizetésére tesz majd javaslatot a részvényeseknek. A Saab 2013-as eredménye után 4,50 korona osztalékot fizetett. (egy svéd korona mintegy 32,8 forint)Hakan Buskhe elnök-vezérigazgató elmondása szerint a 2014-es év a Saab jövőjének megalapozásáról szólt.

Tavaly Brazília 36 új generációs Gripen repülőgépet rendelt a Saabtól. A cég 2013-ban 60 gépre kapott svédországi rendelést. A Saab az idén a hosszú távú tervében előirányzottnál nagyobb, öt százalékos forgalomnövekedést vár. A vállalat árbevétel arányos jövedelmezősége egyszeri tételek nélkül pedig nagyjából az ideinek megfelelő szintet fog elérni - közölték.
MTI