Új elnök márciustól a Tesco élén

2015-02-17 19:39
Új elnök áll márciustól a Tesco élén. John Allan - aki eddig a Barratt Developments építőipari csoportot vezette - március 1-jén áll munkába. Kinevezését kedden jelentette be a Tesco a Londoni Értéktőzsdén.
Allan kinevezésével teljessé vált a vezetőcsere a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat legfelső irányítási szintjein. A vállalat új vezérigazgatója, Dave Lewis szeptemberben lépett be.A Tesco - amely a brit magánszektor legnagyobb foglalkoztatója 320 ezer alkalmazottal - rendkívül nehéz, visszaeső értékesítéssel, könyvelési botrányokkal és bűnügyi vizsgálatokkal súlyosbított évet tud maga mögött.

A cég október 23-án jelentette be, hogy előzetesen kalkulált nagy-britanniai eredményeit összesen 263 millió fonttal (110 milliárd forinttal) becsülte túl. Ez ráadásul felfelé korrigált adat, amikor ugyanis a téves eredményszámítás gyanúja a nyár végén először felmerült, még 250 millió fontos túlbecslésről volt szó. A Tesco szeptember végén indított átfogó vizsgálatot a Deloitte könyvvizsgáló cég bevonásával annak kiderítésére, hogy miként lehetett ilyen mértékben elnézni a láncolat által a piacnak kiadott eredménybecslést.

Október végén a súlyos csalási bűncselekmények felderítésére szakosodott brit nyomozóhatóság (Serious Fraud Office, SFO) bűnügyi eljárást indított a Tesco negyedmilliárd fontot meghaladó eredménykalkulációs hibájának ügyében.A botrányok kirobbanása nyomán jelentette be távozási szándékát az előző elnök, Sir Richard Broadbent, akit márciustól a most kinevezett John Allan vált.

Az új vezérigazgató, Dave Lewis már meghirdette a teljes gazdálkodási fordulat programját. Ennek jegyében a cég első lépésként a következő néhány hétben bezárja 43 veszteséges nagy-britanniai üzletét, és törli további 49 új, korábban tervbe vett nagyáruház felépítését.Brit sajtóértesülések szerint a Tesco a külföldön tervezett leépítésekkel együtt tízezer alkalmazottjától készül megválni.

A vállalat köztes eredményjelentése szerint a január 3-ával zárult 19 hétben a nagy-britanniai értékesítés - azonos eladótérre, üzemanyag-forgalmazás nélkül számolva - 2,9 százalékkal csökkent éves összevetésben. Ez már javuló eredmény, mivel a tavalyi második negyedévben még 5,4 százalékos éves visszaesést mértek.

A külföldi érdekeltségek közül Magyarországon a január 3-áig tartó 19 hétben 2,5 százalékkal, az időszak átlagán belül a karácsonyi szezonban 4,2 százalékkal nőtt a Tesco forgalma a cég néhány hete Londonban közzétett időközi beszámolója szerint.
MTI