Irakban Budapest a minta

válassz
2015-02-21 16:46
A magyarországi, illetve a fővárosi közműszolgáltatásról, elsősorban a települési szilárd hulladék kezeléséről tájékozódnak azok az iraki szakemberek, aki a Magyar Nemzeti Kereskedőház szervezésében érkeztek Budapestre.
A Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. pénteki tájékoztatása szerint a harmadik legnagyobb iraki város, Bászra kormányzóságának képviselői és városüzemeltetési szakemberei látogatásának célja, hogy megismerjék egy hasonló méretű európai nagyváros gyakorlatát. Irakban egyelőre csak a hulladék begyűjtését végzik, annak kezelése és ártalmatlanítása nem megoldott, ami komoly közegészségügyi problémát okoz.

A február 14-25. között Magyarországon tartózkodó tíztagú delegáció először a Földművelésügyi Minisztériumban kapott átfogó tájékoztatást a hazai hulladékgazdálkodás irányelveiről és helyzetéről, majd háromnapos szakmai tréningen vettek részt az FKF Nonprofit Zrt.-nél. Ennek során a többi között megismerhették a fővárosi hulladék kezelésének, hasznosításának, illetve ártalmatlanításának módjait, meglátogatták Magyarország egyetlen hulladéktüzelésű erőművét és a Dunakeszi Hulladéklerakót, ahol a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű salakjából továbbhasznosítható anyagokat nyernek ki. Az FKF szakemberei bemutatták a Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központot, Budapest minta-hulladékudvarát, a Nagytétényi útit, valamint az új válogatóművet, illetve a társaság laboratóriumát és hulladékszállító járműveit is.
MTI