Túlzottdeficit-eljárás - Franciaország megkapta az újabb haladékot

2015-03-10 14:51
Elfogadta kedden az Európai Bizottság javaslatát az Európai Unió pénzügyminisztereinek tanácsa, hogy Franciaország további két év haladékot kapjon költségvetési hiányának lefaragására.
Eredetileg Párizsnak kétszeri hosszabbítást követően az idei évre kellett volna elérnie, hogy a költségvetés kiadásai ne haladják meg a bevételeket a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékánál jelentősebb mértékben, ám az Európai Bizottság prognózisa szerint idén 4,3, jövőre pedig 4,1 százalék lehet a francia költségvetés hiánya.

A pénzügyminiszterek tanácsa szerint a kedvezőtlen gazdasági körülmények és a Párizs által tett erőfeszítések indokolják, hogy Franciaország újabb haladékot kapjon. A miniszterek megállapították, hogy Franciaország a javasolt 2,1 százaléknál valamivel kevesebb, 1,9 százalékos strukturális kiigazítást hajtott végre 2013-ban és 2014-ben, mégis úgy ítélik meg, hogy fiskális téren Franciaország kellő erőfeszítéseket tett.

Franciaország 2009 óta áll túlzottdeficit-eljárás alatt, eredetileg 2012-re kellett volna az uniós szabályok szerint megszabott szintre csökkentenie a költségvetési deficitet. Legutóbb 2013-ban a vártnál rosszabb francia makromutatók miatt kapott Párizs haladékot.

Az új tanácsi ajánlás értelmében a francia kormánynak idén 4 százalékra, jövőre 3,4 százalékra, 2017-re pedig 2,8 százalékra kell mérsékelnie a deficitet, ami a strukturális egyenleg 0,5, 0,8 illetve 0,9 százalékos javítását feltételezi. A tanács világossá teszi, hogy ehhez idén a GDP 0,2 százalékának, jövőre 1,2 százalékának, 2017-ben pedig 1,3 százalékának megfelelő pótlólagos fiskális intézkedésre lesz szükség a francia kormány részéről.

Abban az évben, amikor az újabb uniós haladék lejár, elnökválasztást tartanak Franciaországban.
MTI