Épül a Berlin-Budapest startup tengely!

Halaska Gábor
2015-03-13 11:10
Minden eddiginél ütősebb nemzetközi startup felhozatallal készül az SM 2015 konferencia. A mobil- és digitális iparág legjelentősebb hazai rendezvénye ad helyet a CEE Lift Off! közép-kelet-európai startup versenynek. Továbbá virtuálisan jelen lesznek a berlini techszektor képviselői is: a SMartUP! Berlin-Budapest elnevezésű párhuzamos németországi partneresemény online kapcsolódik be a budapesti történésekbe.

A legfrissebb mobil- és okostechnológiai trendek felvonultatása mellett az SM 2015 egyik kiemelt célja, hogy a magyar startupok érvényesülését támogatva bemutassa a techcégépítés és a nemzetközi siker receptjeit. A tudásátadás és pezsgő szakmai párbeszéd elősegítése érdekében a 2014. április 8-9-én, idén hatodik alkalommal, megrendezésre kerülő konferencia az OXO Labs akcelerátor céggel közös szervezésben egy egész napos szekciót szentel a témának. A program keretében többek között olyan nagynevű, világsikerű cégek képviselői is előadnak, mint a Prezi, a Twitter, az IBM vagy az IndieGoGo.

A régió legjobb startupjai Budapesten

Az SM 2015 ad otthont a CEE Lift Off! közép-kelet-európai startup versenynek. Az OXO Labs és a LOFFICE szervezésében megvalósuló megmérettetés célja, hogy a régió legígéretesebb startupjait Budapestre hozza. Az izgalmas és pörgős showelemekkel vegyített verseny tétje nagy: a független zsűri által kiválasztott győztes 15.000 eurós finanszírozásban részesül, valamint a Budapest leginnovatívabb irodájaként számon tartott Loffice falai között vehet részt az OXO Labs fél éves akcelerátor programjában.



Berlin-Budapest: Európában épül az új Szilikon Völgy?

A hazai és a német startup világ közötti együttműködést, szakmai párbeszédet segíti elő a SMartUP! Berlin-Budapest elnevezésű berlini konferencia a Collegium Hungaricum Berlin szervezésében. Az SM 2015 első napjával (2015. április 8.) párhuzamosan zajló németországi partneresemény online kapcsolódik a budapesti konferenciához. Az SM 2015 startup szekciója keretében kölcsönös élő közvetítésekre, illetve videokonferenciákra kerül sor. A két rendezvény közötti együttműködés célja, hogy összekösse a két főváros egyre jobban kibontakozó startup ökoszisztémáját, teret adva a tapasztalatcserének és elősegítve konkrét szakmai és üzleti partnerségek kialakulását.
Trükkök és tippek a techvilág nagyágyúitól

Az SM 2015 startup szekciója keretében a nemzetközi digitális iparág élvonalába tartozó cégek képviselői is megosztják tapasztalataikat a résztvevőkkel. Somlai-Fischer Ádám alapító a Prezi legújabb fejlesztéséről, a nemrégiben piacra került Nutshell nevű alkalmazás megalkotásának részleteiről tart előadást. Míg Rita Parada a Twitter vezető dizájnere arról beszél majd, hogy mennyire fontos a felhasználói tesztelés, kutatás a fejlesztési folyamatok során. Konrad Lauten, az IndieGoGo korábbi európai marketingvezetője pedig a crowdfunding, azaz közösségi finanszírozás fortélyaiba avatja be a konferenciára látogatókat. Előad Rainer Pirker is, az IBM mobil üzletágának vezetője, aki az Apple és IBM közötti együttműködésről, illetve az IBM mobilstratégiájáról fog előadni, szó lesz továbbá az IBM Bluemix nevű, mobilstartupok munkáját megkönnyítő fejlesztői platformról is.

Az SM 2015 összesen több mint 100 hazai és nemzetközi szinten jegyzett előadót vonultat fel, hogy bemutassa a mobilpiac, a smart technológia, a közösségi finanszírozás, a viselhető eszközök, a hazai startup világ és egyetemi innovációs tevékenység aktualitásait.

További információ és regisztráció SM2015:

www.smconf.hu

www.facebook.com/smartmobil

 


Támogatók és partnerek

Az SM 2015 főtámogatója a Magyar Telekom. A rendezvény további támogatói a PayPal, a Testbirds, a Canecom, a SalesForce, a Samsung, a Misys és a Transround.

Az SM 2015 szakmai partnerei: IAB, IVSZ, MAKSZ, Marketing & Média, Meetup, Mobilitás és Multimédia Klaszter, MRSZ, Szek.org, Kürt Akadémia, Speak Easy Project, Collegium Hungaricum Berlin

Az SM 2015 partnerei: Brill Av Media, Loffice Coworking+, Clarus hostess, myDoo systems, BeeSmarter, cyclick, hub:raum, 3D Veled, Redbull.