12 milliárd forint összértékű német autóipari beruházás Debrecenben

válassz
2015-03-20 11:34
frissítve: 2015-03-20 14:50
Tizenkétmilliárd forint összértékű beruházást hajt végre Debrecenben a Schaeffler csoporthoz tartozó, gördülő csapágyakat gyártó FAG vállalat, a német autóipari cég újabb befektetése 72 új munkahelyet teremt - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Szijjártó Péter elmondta, a kormány 772 millió forint támogatást nyújt a beruházáshoz, amelynek keretében az FAG logisztikai fejlesztést hajt végre, új eszközöket szerez be, és növeli a gyártási kapacitást. Ezzel a 12 milliárd forintos fejlesztéssel egy háromlépcsősre tervezett beruházás első két fázisa valósul meg. A harmadik ütemről még folynak a tárgyalások a cégcsoport és a magyar kormány között. Ha megszületik a megállapodás, további több száz új munkahely jöhet létre Magyarországon - mondta. A miniszter hozzátette, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) 109, Magyarországon tervezett beruházásról tárgyal reménybeli befektetőkkel. A megbeszélések nagyjából fele olyan vállalatokkal folyik, amelyek már jelen vannak Magyarországon, vagyis újrabefektetők lennének. „Ez azt mutatja, hogy töretlen a bizalom Magyarország iránt a nemzetközi gazdasági életben" - jelentette ki Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter elmondta: a világgazdasági változások komoly kihívás elé állítják az olyan nyitott gazdaságokat, mint amilyen a magyar is. Szerte a világon meg kell küzdeni a vetélytársakkal minden egyes beruházásért, ezért folyamatosan javítani kell a befektetési környezetet - mondta. Felidézte, hogy tavaly 16 éve nem látott ütemben, 14 százalékkal nőttek a magyarországi beruházások. Elmondta, az összes magyarországi befektetés nagyjából egynegyede német. Ezúttal Németország és Európa egyik legnagyobb, családi tulajdonban lévő vállalata, a Schaeffler csoport döntött úgy, hogy új beruházást hajt végre Debrecenben. A cégcsoport összesen 4 ezer embernek ad munkát Magyarországon. Ez a beruházás is jelzi, hogy Európa legnagyobb gazdasága, a német kitart Magyarország mellett, és a német vállalatok elismerik a magyarországi munkaerő szakképzettségét, szorgalmát és munkabírását - jegyezte meg. Szijjártó Péter hozzátette, hatezer német vállalat működik Magyarországon, ezek összesen 300 ezer családnak adnak megélhetést. Az FAG ügyvezető igazgatója elmondta: az új beruházással a jelenlegi évi 20 millió darabról 30 millióra növelik a debreceni üzem gyártókapacitását. Szabó Péter köszönetet mondott Orbán Viktor miniszterelnöknek és a kormánynak, amiért támogatják a cég fejlődését.
MTI