Háborús jóvátételt fizetett a német pár

válassz
2015-03-20 16:01
A görög kormány egyre gyakrabban hangoztatja, hogy Németországnak ki kéne fizetnie a második világháborús jóvátételt. Bár a német politikusok egy része ellenzi ezt, egy Görögországban turistáskodó német pár kifizette a saját részét - írja a The Guardian.
Egy német pár alaposan meglepte a görög tengerparton fekvő városháza dolgozóit, ugyanis 875 eurót adtak át nekik második világháborús jóvátételként. Dimitris Kotsouros, Nafplio polgármestere így nyilatkozott a történtek után: „Tegnap délelőtt bejöttek az irodámba és az mondták, hogy helyre szeretnék tenni a kormányuk viselkedését. Bemutatták a módszerüket is, amellyel kiszámolták, hogy minden német fejenként 875 euróval tartozik Görögországnak." A polgármester elmondta, hogy azóta a pénzt egy helyi jótékonysági szervezetnek adták. A pár azért választotta ezt a várost, mivel ez volt Görögország első fővárosa a 19. században.

A görög hírügynökségek szerint a pár egyik tagja Ludwig Zacaro, a másik pedig Nina Lahge. Míg Zacaro már nyugdíjas, addig Laghe 30 órát dolgozik egy héten. Az egyik újság szerint nem volt elég pénzük ahhoz, hogy kifizessék a kettőjükre jutó összeget.

Athén mostanra hatalmas adósságot halmozott fel, amely nagyjából 175 százaléka az ország éves gazdasági kibocsátásának. Az ország már hosszú ideje küzd azért, hogy Németországtól jóvátételt kapjon a kikényszerített hadi kölcsön és a háborús pusztítás miatt. A miniszterelnök, Alexis Tsipras nemrég kijelentette, hogy Görögországnak „morális kötelessége" jóvátételt kérni. Emellett a miniszterelnök meggyanúsította a német kormányt azzal, hogy igyekszik kibújni a kötelezettség alól. Berlinben azt állítják, hogy már teljesítették a kötelezettséget 1960-ban, ekkor ugyanis kifizettek 115 millió német márkát.

A német szociáldemokrata párt (SPD), illetve a Zöld Párt képviselői is felvetették már, hogy országuknak meg kéne fontolnia a jóvátétel fizetést. „Az áldozatok és utódaik jobban emlékeznek, mint az elkövetők és a leszármazottjaik" - nyilatkozott Gesine Schwan, az SPD megbecsült tagja. A német gazdasági miniszter azonban ellenzi ezt a lépést. „Nulla a valószínűsége" - mondta Sigmar Gabriel. A politikusok többsége arra hivatkozik, hogy az 1990-es „Kettő plusz négy szerződéssel" megszűntek a jövőbeli követelések.

Csaknem 70 telt el a második világháború óta, amikor a németek 4 évig megszállták Görögországot és arra kényszerítették a görög központi bankot, hogy nyújtson kölcsönt a Harmadik Birodalomnak. Ez a teher pénzügyileg tönkretette az országot. Napjainkban a vita azért élénkült meg, mert egyre nagyobb a feszültség Athén és az Eurozóna tagjai, főként Németország között. Athéni források szerint a németek nagyjából 162 milliárd eurós jóvátétellel tartoznak, ami több, mint a jelenlegi görög adósság fele.