A szívelégtelenség leggyakoribb kiváltó tényezője jelenleg a koszorúér-betegség, a szívinfarktus kialakulása. A végstádiumú szívelégtelenség progresszív lefolyású, a legtöbb tumoros betegségnél is magasabb halálozással járó állapot, alacsony életminőséggel, gyakori és hosszú kórházi ellátást igényel, ellátási költsége magas. Előrehaladott stádiumban a gyógyszeres és nem gyógyszeres kezelési formák csak korlátozott eredményt tudnak biztosítani, ekkor az optimális, gold standard terápiának a szívtranszplantáció tekinthető. Ez azonban sajnos az érintett betegek közül csak keveseknél valósulhat meg, részben az elérhető szervek alacsony száma, részben pedig a transzplantációt kontraindikáló tényezők, például magas életkor vagy súlyos társbetegségek miatt. Ekkor válhat különösen fontossá a beteg életminőségét javító terápia elkezdése.


A szívelégtelenség egyik gyakran dominálóvá váló tünete a folyadékretenció (folyadékfölhalmozódás), hipervolémia (megnövekedett vérvolumen), mely leginkább ödémaképződésben, például boka-, lábszárdagadásban nyilvánulhat meg, ami a kórházi felvételek talán leggyakoribb oka. Kialakulásában szerepet játszik a jobb szívfél elégtelensége miatt kialakuló vénás pangás, a bal szívfél elégtelensége következtében az előremenő perctérfogat csökkenése, az így romlott vesevérellátás és az így károsodott folyadékkiválasztás. A vese csökkent vérellátása miatt összetett neuroendokrin folyamatok alakulnak ki, melyek összességében tovább rontják a szívizom működését.

A folyadéktöbblet megszüntetése sok esetben diuretikumkezelés, azaz vízhajtó alkalmazása mellett sem sikeres. Ekkor válhat szükségessé - különösen veseelégtelenség párhuzamos fennállása esetén - a folyadéktöbblet eszközös úton történő eltávolítása a művesekezelés valamelyik formájával. Technikailag megkülönböztetünk hemodialízist/hemofiltrációt (testen kívüli), mely hemodialízisgéppel történik, nagyvénába bevezetett kanülön vagy dialízisfisztulán keresztül. A másik megoldási lehetőség nagy savós hártyánk, a hashártya filtrációs membránként való alkalmazása, melynek során a hasüregbe nagyobb mennyiségű, magas ozmolaritású folyadékot vezetünk. Ez a hashártyán keresztül nagy mennyiségű felesleges folyadékot képes kiválasztani a keringésből, amit ezután a hasüregből le tudunk vezetni. Ez a hasi, más néven peritoneális dialízis/filtráció kezelés, ami a hasüregbe bevezetett kanülön keresztül történik. A kanül felvezetése jelenleg már nemcsak sebészi, tehát műtéti úton oldható meg, hanem minimálinvazív, perkután technikával is, ami a súlyosan szívelégtelen betegeknél biztonságosabb eljárás lehet.

A peritoneális dialízis előnye a hemodialízis terápiához képest leginkább az, hogy a kezelés alatt a betegnek nem kell kórházban vagy dialíziscentrumban tartózkodnia hetente akár 3-4 alkalommal 3-4 órát, hanem otthonában, megfelelő oktatást követően képes maga elvégezni, mely alatt teljes értékű életet élhet. Bár a peritoneális filtráció (hasi dialízis) végstádiumú szívelégtelenségben történő alkalmazásával kapcsolatban hazánkban és nemzetközi szinten is viszonylag kevés tapasztalat áll rendelkezésünkre, mert nagy esetszámú, a kezelés hatékonyságát vizsgáló klinikai kutatás még nem történt. Azonban az eddigi eredményeket áttekintve a peritoneális filtráció szívelégtelenségben biztonsággal elvégezhető, jó életminőséget nyújt, és ritkábban szükségessé váló, rövidebb időtartamú kórházi kezeléssel jár betegeink számára, a fertőzéses szövődmények pedig nem tűnnek gyakoribbnak a hemofiltrációhoz képest.

Szívelégtelen betegeink számára hazánkban a peritoneális filtráció rendszere most áll kiépítés alatt. Bízunk benne, hogy a jövőben egyre több szívelégtelen betegünk számára biztosíthatunk jobb életminőséget, teljesebb életet ezzel az ebben a betegségben még újdonságnak számító kezelési lehetőséggel.