Rákapcsoltak az oroszok

2015-03-28 08:04
Januárban még sokan azt gondolták, hogy a rubelnek vége, az átlagoroszok és a befektetők is hosszú időre elvesztették bizalmukat az orosz fizetőeszközben, amely értékének közel felét veszítette el egy év alatt. Mostanra azonban a rubel stabil erősödésnek indult, így az orosz kormányzat abban reménykedik, hogy a nehezén már túl van a gazdaság.
Kevés elemző fogadott volna az orosz fizetőeszköz gyors erősödésére a szankciókat és elszigetelődést eredményező ukrán válság és az orosz állam fő bevételi forrását jelentő kőolaj árának zuhanása által fémjelzett fekete év után. Ráadásul a pénzügyi válság hatásai átterjedtek a reálgazdaságra, amely januárban recesszióba csúszott.

A rubel december közepén érte el történelmi mélypontját a dollárral és az euróval szemben, amikor egy dollárért 79,51 rubelt, egy euróért pedig 97,92 rubelt kellett adni a nemzetközi bankközi devizapiacon. Januárban folytatódott a rubel értékvesztése, majd február végén megfordult a tendencia: azóta a dollárral szemben 20 százalékot, az euróval szemben pedig 25 százalékkal erősödött. Péntek délután az eurót 62,57 rubelen, a dollárt pedig 57,55 rubelen jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon.

Timur Kalimullin, a VTB24 bak elemzője szerint egy sor külső és belső tényezőnek köszönhető a rubel árfolyamának szilárd erősödése. A keresletet támogatta, hogy a hó végén esedékes adófizetési kötelezettségek miatt a vállalatok külföldi valutát váltanak rubelre. Másfelől a Vlagyimir Putyin elnök által tavaly decemberben megígért tőkeamnesztiáról szóló törvénytervezetet már a parlament elé terjesztették, és annak eredményeként dollármilliárdokat utalhatnak haza az orosz vállalatok és üzletemberek.

Neil Shearing, az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics szakértője Kalimullinhoz hasonlóan a kőolaj világpiaci árának emelkedését látja a rubel erősödése mögött. Hangsúlyozta, hogy általában véve a rubel az indokoltnál valószínűleg sokkal erősebben gyengült karácsony előtt. Mindazonáltal arra figyelmeztetett, hogy nehéz a rubel tartós erősödésére számítani, ha a kőolaj ára nem emelkedik tovább. A gazdaság recesszióba került, a bankszektor helyzete ingatag, az Oroszországot sújtó nyugati pénzügyi szankciók továbbra is érvényesek - mutatott rá. Az orosz kormányzat szinte naponta beszámol a kedvező fejleményekről.

Anton Sziluanov pénzügyminiszter szerint az orosz gazdaság túljutott a nehezén, és újraindult a tőke áramlása az orosz aktívákba. A pénzpiacok mellett erőre kapott az értéktőzsde, és újra van érdeklődés az orosz állampapírok iránt. A kedvezőtlen piaci viszonyokra hivatkozta a pénzügyminisztérium tavaly hónapokon keresztül folyamatosan törölte a kötvényaukciókat, mostanában viszont erős kereslet tapasztalható az orosz államkötvények iránt. Stabilizálódni látszik az infláció, miután március közepén éves szinten 17 százalék körül elérte a csúcspontját.

Alekszej Uljukajev gazdasági miniszter a héten úgy fogalmazott, hogy a gazdasági helyzet bonyolult, de a stabilizáció fontos jelei már mutatkoznak. A miniszter arra számít, hogy a hivatalos előrejelzésben szereplő 3 százaléknál kisebb lesz a gazdasági visszaesés mértéke idén. A moszkvai értéktőzsde irányadó indexei közül a dollárban számított RTS 1,40 százalékkal, a rubelben számított Micex-index pedig 0,65 százalékkal gyengült pénteken. Az RTS 856,44 ponton fejezte be a kereskedést, így az év eleje óta 8,31 százalékkal növekedett értéke. A Micex 1571,55 ponton zárt, az év eleje óta 12,53 százalékkal erősödött.
MTI