Habár az Iszlám Állam nevű mozgalom már 2006-ban megalakult, a figyelem középpontjába csak 2013-ban került, amikor a mozgalom Szíriában is megvetette a lábát, és „Iraki Iszlám Államról" „Iraki és Szíriai Iszlám Államra" (ISIS) változtatták nevüket. A mozgalom futótűzként terjed a Közel-Keleten, amit senki sem látott előre. A csoport vezetői többek között számos videó-üzenetben ismertették terveiket és nézeteiket.

Az IS ideológiáját két különböző szinten kell vizsgálni: az első szint a sok szélsőséges iszlamista csoport által vallott dzsihádizmus, a második pedig a mozgalom sajátos doktrínája.

A dzsihádizmus alapja a Korán egy szélsőséges olvasata, mely alapvetően két szunnita iszlám mozgalom tanaiból merítkezik. Az egyik az 1928-ban, Egyiptomban alapított Muszlim Testvériség mozgalom, melynek fő célja az iszlám világ újraegyesítése, az Ottomán Kalifátus létrehozása volt a korszakban virágzó nyugati imperializmussal szemben. A másik csoport az ún. Szalfaisták (Salafis), akik az iszlám egyfajta megtisztításáért küzdenek. Legfőbb céljuk a bálványimádás száműzése a vallásból, egyedül Allahot tisztelik. Gyakorlatilag minden, nem Allah felé irányuló tiszteletet, így sírok, szentek, vagy Mohamed próféta családjának túlzott tiszteletét is a vallás elárulásának tekintik, és elítélik a demokráciát. Bálványimádóknak és ellenségüknek tekintik a síitákat, az iszlám legnépesebb kisebbségét. Míg a Muszlim Testvériség egy politikai mozgalom, a Szalfaizmus egy vallási irányzat, mely inkább a teológia terén, mintsem világi szinten akarja megújítani az Iszlámot.


Az utóbbi kb. 20 évben az egész világban elhíresült terrorista csoportok, például a közelmúltig bin Laden által vezetett Al-Kaida, és az IS is a fenti szalfaista-dzsihádista tanokra építik ideológiájukat. A muszlimok döntő többsége a dzsihádot egy belső harcként értelmezi, melynek célja a belső hibák, gyengeségek kiküszöbölése.

A nyugati szemléletre lefordítva az Iszlám Állam tulajdonképpen a dzsihádizmus egy konzervatív, jobboldali irányzata. Szemben például az Al-Kaidával, az IS a lehető legkomolyabban kezeli a Szalfaista doktrínákat, így ellenségüknek tekintik azokat a muszlimokat is, akik nem követik sajátos elveiket. A dzsihádot két aspektusban látják. Egyrészt egyfajta honvédő háborúnak fogják fel mind a Közel-Keleten harcoló nyugati hatalmak, mind a velük bármilyen mértékben együttműködő arab államok ellen. Ahogy az IS volt vezetője, Umar al-Baghdadi fogalmazott „Minden muszlim föld ura áruló, hitetlen, csaló, hazug és bűnös." A dzsihádot ugyanakkor offenzív háborúként is látják, melynek végső célja a hitetlenek és bálványimádók legyőzése. Értelmezésükben a Közel-Keleten elkövetett tömegmészárlások a dzsihád offenzív, míg az amerikai és európai terrortámadások a defenzív formái.

Összességében két fő tényező vezethetett ahhoz, hogy egy teljesen embertelen, szinte felfoghatatlan ideológia ilyen széles tömegeket ragadjon magával. Egyrészt szükség volt egy olyan ideológiai alapra, amely az egész Közel-Keleten mértékadó iszlám és a Korán félreértelmezése és kiforgatására épít. Másrészt a szélsőségek kihasználták az emberek teljes reményvesztettségét és kiszolgáltatottságát, amit az egyre kilátástalanabb gazdasági helyzet, a folyamatos bizonytalanság és a háborúk eredményeztek. Az ilyen körülmények, ahogy ez a történelemben már sokszor megmutatkozott, tökéletes táptalajt adnak a radikalizmusnak, és bármilyen csoportnak, ami valódi változás ígéretével kecsegtet.