A szülőnek a kórházban is a gyermeke mellett a helye

válassz
2015-04-01 09:32
A Társaság A Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet egy, Magyarországon soha korábban még nem végzett felméréssel keres meg szülészetet, illetve gyermekosztályt működtető egészségügyi intézményeket; összesen hatvanötöt. A „Gyerekkel vagyok" című kezdeményezés célja, hogy a közérdekű adatigénylések eredményeit összegezve először teljes képet kapjunk a kórházban születő, illetve ott gyógyuló gyerekek és szüleik helyzetéről, majd egy országos kampány és egyeztetés-sorozat során szorgalmazza a szervezet a hazai jó gyakorlatok minél szélesebb körben történő átvételét.
A TASZ e kampányban az ENSZ Gyermek jogairól szóló egyezménye, illetve a kórházban gondozott gyermek jogait ismertető, Európai Szervezet a Kórházban Kezelt Gyermekekért szervezet ajánlása megvalósulását vizsgálja, illetve igyekszik elősegíteni. A legfontosabb célkitűzés is e nemzetközi dokumentumokból vezethető le, de megtalálható a magyar egészségügyi törvényben is: a szülőnek a gyermeke mellett a helye - a kórházban is! A Magyarország által is elfogadott előírások közül néhány fontosabbat kiemelve: a kórházakban „elhelyezést kell felajánlani minden szülőnek és ösztönözni kell ennek igénybevételét. A kórház kötelessége megfelelő helyet, infrastruktúrát biztosítani, ahhoz, hogy a szülő beteg gyermeke mellett maradhasson. A személyzet, elismerve a szülők otthoni szerepét, javaslataival és biztatásával támogassa a szülőt, hogy maradjon együtt gyermekével."

Kérdések és problémák: kórházban születő, illetve gyógyuló gyerekek és szüleik

Mindezek alapján a TASZ közérdekű adatigénylésekben például a következő kérdésekre vár választ az intézményektől: mit gondolnak a kapcsolattartásra vonatkozó szabályozásról: miként szolgálják a kórház, a dolgozók és a betegek érdekét? Hogyan támogatják a szülőket abban, hogy folyamatosan legyenek együtt a kórházban a kiskorú beteggel? Amennyiben van, kérjük, nevezzék meg a kórház esetleges nehézségeit a szabályozás végrehajtásával kapcsolatban! Milyen módon biztosítják az édesapák jelenlétét a szülésnél? Mi az, ami a kórházban progresszív a gyermekekkel való kapcsolattartás szempontjából?
A válaszok felhasználása: nyílt egyezetés, javaslatok, gyerekbarát kórházak

A TASZ a kapott válaszokat felhasználva egy részletes beszámolót készít az intézmények lehetőségeiről és gyakorlatairól. Fontos rögzíteni, hogy a TASZ-nak nem célja egyetlen intézményt vagy annak dolgozóit pellengérre állítani - kampányuk során arra törekednek, hogy szülőket és orvosokat ültessenek le, nyílt egyeztetés keretében feltárva az esetleges félreértéseket, problémákat, és összegyűjtve a jó megoldásokat. Az országos kampány végén egy komplex javaslatcsomaggal áll elő a szervezet, ami tételesen rögzíti az intézmények működése kapcsán közösen megfogalmazott javaslatokat és a jogalkotó figyelmébe ajánlott, korrekciós lehetőségeket is. A TASZ célja, hogy 2016 végére minden, gyerekeket kezelő egészségügyi intézmény biztosítsa az egészségügyi törvényben foglalt jogokat; tegyék lehetővé, hogy minden szülő éjszaka is a gyermeke mellett maradhasson.

„Magyarországon ma még sajnálatosan kevés szó esik arról, hogy mennyire fontos a szülő jelenléte a gyermeke életének legfontosabb pillanataiban - legyen ez rögtön a születés, vagy a betegség miatti kórházi tartózkodás. Fontos annak tudomásul vétele, hogy a minél teljesebb és háborítatlanabb szülői jelenlét a legjobb megoldás a gyereket érő traumák megelőzésére." - mondta el Bence Rita a TASZ Betegjogi Programvezetője. „A magát biztonságban érző gyermek kezelése, a folyamatosan és közvetlenül tájékozódó szülő aktív segítsége egyaránt gördülékenyebbé és sikeresebbé teszik a gyógyító tevékenységet." - tette hozzá.