Közép-Európa gazdaságai közül a rendszerváltást követően egyik sem mutatott tartós és kimagasló bővülést, így sem régiós szinten, sem egyedileg nem beszélhetünk érdemleges felzárkózásról. Az Európai Unió a csatlakozó országoknak a gazdag államok érdekeit szem előtt tartó liberális szabályokat s pénzügyi támogatást adott, gazdasági modellt azonban nem. A felzárkózás lehetősége így nemzeti ügy maradt. Az országok saját növekedési útjaik kitaposása helyett mégis inkább meghúzódnak a jóléti EU-tagállamok árnyékában. Teszik ezt annak ellenére, hogy néhány ország az elmúlt két-három évtizedben világosan megmutatta, hogy az alulfejlettségből vagy a válságból létezik kiút. Ezen államok számára a legnagyobb erőt a kényszer adta. Az unió azonban az újonnan csatlakozóktól - támogatási politikájával - még ezt a kényszert is részben elveszi.
A felzárkózni kívánó országok számára a kérdés tömören így vethető fel: mely gazdaságpolitikai modell, milyen eszközrendszer és milyen gazdasági stimulusok alkalmasak a tartós, magas ütemű bővülés kiváltására? A választ néhány állam gazdaságtörténetének egy-egy sikeres szakasza adhatja meg: Írország 1987 s 2000 között több mint megduplázta, Finnország 1993 és 2000 közt 43 százalékkal növelte GDP-jét, miközben gazdasága szerkezetét gyökeresen átalakította. Izrael 1995 óta 5 év kivételével átlagosan évi 5 százalékos növekedést ért el.
De mi a közös a három sikertörténetben? A technológiához való viszony. Mindhárom gazdaságban a technológiaalapú ágazatok robbanásszerű bővülést mutattak, rövid idő alatt GDP-n belüli arányuk két-háromszorosára emelkedett. Ez a robbanásszerű növekedés a bruttó hazai terméket is magával húzta. Mi is történt ebben a három gazdaságban?
...
A cikk további része csak Figyelő-előfizetők számára érhető el, vagy olvassa el a teljes cikket a Figyelő 2015/15 számában.
Olvasáshoz kérjük, adja meg előfizetési azonosítóját.
Kérjük, olvassa a szabadon felhasználható cikkeinket!