Orbán szerint nagyon jól teljesített a Fidesz

válassz
2015-04-09 15:03
Büszkék vagyunk arra, amit Ajkán közösen elértünk, erre a teljesítményre alapozva kértem az emberek bizalmát - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, miután csütörtökön Ajkán, majd Sümegen járt.
A kormányfő az M1 aktuális csatornán élőben sugárzott nyilatkozatában azt mondta: Ajka egy sikertörténet, hiszen itt mindössze három százalék körüli a munkanélküliség, azaz sikerült végre elérni a teljes foglalkoztatottsághoz közeli helyzetet.

Orbán Viktor miniszterelnök hagyományőrző lovasokkal beszélget

Az ajkai sikerben szerinte a helyiek munkája, a helyi városvezetés és a kormány segítő politikája is benne van.

"Tehát semmi okom azt feltételezni, hogy az ajkai emberek ellenszenvvel fordulnának a mi irányunkba"
- mondta Orbán Viktor.

A sümegi polgármesterrel - folytatta - a város bátor, ambiciózus fejlesztési terveiről beszélt, amelyekből "kijöhet jó néhány százmillió forintnyi beruházás, és kijöhet belőle több száz munkahely". Példaként említette a sümegi vár "teljessé tételét" és élelmiszer-ipari beruházásokat. Ezekről két hét múlva tárgyal majd a kormány - közölte.

A miniszterelnök arról is szólt, hogy minden választási kampányba be szokott szállni, a kormányfőnek ugyanis dolga, hogy ahol az emberek fontos döntésre készülődnek, oda elmenjen, és találkozzon a választókkal.

Hangsúlyozta, a tapolcai választókerület három nagy településén - Tapolca mellett Ajkán és Sümegen - az elmúlt öt évben "nagyon komoly munkát végeztünk", a helyi vezetők és a kormányzat együtt. Ajka is egészen más város, mint volt, Tapolca is egy sikeres város, Sümegről pedig csak fantasztikus szavakkal lehet beszélni - mondta Orbán Viktor.