Meddig bírja Simicska?

JANDÓ ZOLTÁN, VÁCZI ISTVÁN
2015-04-16 07:16
Már jövőre lejtőre kerülhet a Közgép, miután elérte a kormányzati daráló, utoljára a nagyvállalkozó jelentősebb érdekeltségei közül. Békülés nélkül a Simicska-művekből hosszú távon a Közgépen kívüli elemek maradhatnak meg, a mostaninál lényegesen kisebb méretben. A vállalatcsoport 2010-13 között 31,5 milliárd forint nettó osztalékot termelt, a tavalyival s az eredménytartalékokkal együtt bőven meglesz az 50 milliárd is.
Végső fázisához ért a Simicska-Orbán háború: a kö-zel-múltban az üzletember összes érdekeltsége eltűnt a Felcsút támogatói közül. Két hónapja a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia szponzorainak listáján még szerepelt a Közgép, a Hír TV és a Pro-Aurum is, a hét elején azonban már egyik sem volt ott a mecénások között. Ha a Közgép felől szemléljük a kormányzat és Simicska Lajos birodalmának kapcsolatát, azt is mondhatjuk: a testnedvezés még belefért, az ügynökvád már sok volt.A nagyvállalkozó ominózus február eleji kirohanása után a hónap végén legnagyobb érdekeltsége még megnyerte a nagykanizsai elkerülő út befejezését (a munka évekkel korábban a Nemzetközi Vegyépszer csődje miatt maradt abba). Ez még akkor is sokakat meglepett, ha az 1,3 milliárd forintos megbízás a társaság méreteihez képest kicsinek mondható.

A cikk további része csak Figyelő-előfizetők számára érhető el, vagy olvassa el a teljes cikket a Figyelő 2015/16 számában.
Olvasáshoz kérjük, adja meg előfizetési azonosítóját.
Kérjük, olvassa a szabadon felhasználható cikkeinket!