Egy vagyont bukhatnak a SZÉP-kártyások

válassz
2015-04-18 12:09
A 2013-ban feltöltött 67,8 milliárdból még 2,8 milliárd forint van a SZÉP-kártyákon; a pihenőkártyákra tavalyelőtt utalt pénzt május 31-ig lehet elkölteni, ezt követően a kártyán maradt összeg elvész a kártyabirtokosok számára - figyelmeztet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A szaktárca az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében ismerteti: a belföldi turizmus növekedésének továbbra is fő motorja a SZÉP-kártya, mellyel 24 ezer munkáltató több mint 1 millió 56 ezer dolgozója rendelkezik. A kártyákra feltöltött összeg, és a segítségével igénybe vett szolgáltatás mértéke évről évre nő. A turizmusért felelős tárca számára kiemelten fontos, hogy a SZÉP-kártyákon lévő pénz minél nagyobb arányban hasznosuljon az ágazatban - hangsúlyozzák.

A Széchenyi Pihenőkártyákra 2013-ban 67,8 milliárd forintot töltöttek fel, mely mostanra 2,8 milliárd forintra, a teljes feltöltés mintegy 4 százalékára apadt. Az előző évben ez az arány másfél hónappal a lejárat előtt majdnem 5 százalék volt. Tavaly már 75,9 milliárd forintot töltöttek fel a cégek, ami 12 százalékos növekedést jelent - ismerteti a szaktárca. A közleményben felidézik: a szálláshely-szolgáltatásért és fürdőbelépőért mindhárom "zsebből" lehet fizetni, vagyis a kártya bármelyik zsebében is maradt még 2013-as pénz, azt akár egy hétvégi családi program alkalmával is fel lehet használni.

Ha a kártyabirtokos végképp nem tudja május 31-ig elkölteni a kártyáján lévő pénzt, lehetősége van arra, hogy a kibocsátó bank honlapján keresztül a lejáró keret terhére lefoglaljon és leelőlegezzen egy későbbi nyaralást. Hasonló lehetőség az ajándékutalvány, avagy voucher vásárlása is, amelyek ugyancsak lehetővé teszik, hogy a választott szolgáltatást későbbi időpontban vegyék igénybe. Az NGM a tavalyi tapasztalatok birtokában okkal bízik abban, hogy elkövetkező másfél hónap elég lesz ahhoz, hogy a még el nem költött 2,8 milliárd forint döntő része betöltse küldetését, és valóban a munkavállalók pihenését, rekreációját szolgálja - írták.

A minőségi szolgáltatási kínálat látványos bővülésének köszönhetően a hazai turisztikai ágazat felkészült arra, hogy egyre színesebb, egyre több igényt kielégíteni képes keretet biztosítson a belföldi vendégek kikapcsolódásához - írja közleményében a tárca. A SZÉP-kártya birtokosok a kibocsátó intézmények honlapjain (OTP, MKB, K&H) vagy telefonos ügyfélszolgálatain tájékozódhatnak a kártyájukon lévő lejáró összeg nagyságáról.
MTI