Ezt tervezik a Napi Gazdasággal

válassz
2015-04-21 11:42
Teljes értékű közéleti napilappá alakítják a Napi Gazdaságot - közölte az újság főszerkesztője, Csermely Péter kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.
A napilap új témákkal, rovatokkal és tartalommal jelenik majd meg - mondta Csermely Péter, majd úgy fogalmazott, hogy az újság "egy gazdasági szaklap volt a tegnapi napig". Ugyanakkor közölte azt is, hogy a lap "erős gazdasági gerincét" szeretnék megőrizni.

Csermely Péter, aki korábban a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese volt, elmondta, hogy a lap szerkesztősége "több helyről" áll majd össze: számítanak az ott dolgozók legtöbbjére, a Magyar Nemzettől távozók közül és máshonnan is "igazoltak" munkatársakat.

Közölte, az átalakulás befejeztével, várhatóan a nyár végén új nevet kap az újság.

A Napi Gazdaság Kiadó Kft. hétfőn közölte az MTI-vel, hogy Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet volt főszerkesztője megvásárolta a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-től a Napi Gazdaság napilapot kiadó kft. százszázalékos üzletrészét.

A közleményben azt írták: az átalakuló napilap irányultságát tekintve vállaltan polgári, konzervatív, mérsékelten jobboldali, azaz a jelenlegi belpolitikai viszonyok között kormánypárti médium lesz.