Beszántják az ETO-stadiont?

válassz
2015-04-22 11:45
Borkai Zsolt, Győr polgármestere a Népszabadságnak kimondta: a következő idényben biztosan nem lesz NB I-es az ETO. A városatya az NB III-as folytatásra sem lát reális esélyt, sőt arra sem, hogy valamiképpen megmentsék az utánpótlás-bázist. Az olimpiai bajnok a stadion kapcsán sem tudott senkit sok jóval kecsegtetni, és azt is felvetette, hogy be kell szántani az arénát.
- Biztosan most annyit lehet tudni, hogy az ősztől nem az NB I-ben szerepel az ETO futballcsapata, ugyanakkor csak halvány reményt látok az NB III-as szereplésre és arra is, hogy valamiképpen megmentsük az utánpótlást - kezdte a politikus, majd hozzátette azt is, sokkal nagyobb az esély arra, hogy a zöld-fehéreknek a megyei osztályok valamelyikéből kell újrakezdeniük.

Az utánpótlással kapcsolatos félelmeit Borkai így fejtette ki:

- Természetesen a srácok elveszítése fájna a legjobban, de a helyzet az, hogy kétszázmilliós köztartozása miatt nem kaphat licencet a kft., ily módon a korosztályos csapatok sem nevezhetők majd a bajnokságokba. Arra talán lenne mód, hogy a fiatalokat valahogyan másik klubba menekítsük, és edzéslehetőséget teremtsünk a számukra, de melyik szülő hagyja nálunk a kölykét, ha az csak tréningezhet, de soha nem játszhat meccset?

Hozzátette, szerinte az MLSZ akár a szponzori bevételeiből kiegyenlíthetné a számlát, így megmenthető volna legalább a helyi utánpótlásfutball.

Borkai Zsolt arra sem tudott biztató választ adni, hogy mi lesz az ETO stadionjával.

- Higgye el, fogalmam sincs. De ha semmire nem találunk megoldást, akkor nem tehetünk mást, be kell szántanunk a pályát - nyilatkozta.