 |
Angol nyelvtudása elengedhetetlen volt későbbi munkájában a Goldwind cégnél és ez tette lehetővé számára azt is, hogy a külföldi tudósokkal és a szélenergia szakértőivel való találkozásai során a lehető legtöbbet hozzon ki a tárgyalásokból. Wu útja a Goldwind felé akkor kezdődött, mikor szülővárosában, Ürümcsiben egy műszaki főiskolán tanított és egyszer csak, ahogy ő maga mondja: "válság érzése lett". Wu úgy érezte, hogy ha továbbra is tanítania kell, elpazarolja az életét. „Új kihívást kellett találnom" - emlékszik vissza. Az 1980-as évek közepén, a Teng Hsziao-ping féle reformok izgalma söpört végig Kínán. „Számomra a legfontosabb az energia volt és a jövő energiaforrását kerestem." Mérnökként a „technológiára fókuszáltam".
Nem ő volt az egyetlen ezzel az irányultsággal. 1985-ben, a Hszincsiang tartományi kormány szélenergia kutatási programjával foglalkozó szakemberei összefogtak az ország Vízgazdálkodási Minisztériumával, hogy delegációt szervezzenek Nagy-Britanniába, Németországba és Dániába. Az egyébként hétköznapinak tekinthető találkozók egyike véletlen szerencsével járt, mivel egy briliáns ötlet által vezérelve a delegáció úgy döntött, megvásárol egy dán szélturbinát, és azzal térnek haza.
Kína belsejében, mélyen megbúvó városok közül néhány fizikailag is és kulturálisan is messze elmaradottnak tekinthető Ürümcsihez, a fővároshoz képest. Hszincsiang az a hely, ami az iráni főváros Teherán és a kínai főváros Peking között félúton található. Ezen a ponton válik Kína Közép-Ázsiává. Ez a régió elképzelhetetlenül mostoha körülményekkel rendelkezik: a Góbi és a Takla-Makán sivatagok itt érnek össze, ráadásul a muszlim ujgurok lélekszámban felülmúlják a han kínaiakat, annak ellenére, hogy Hszincsiangban nem lakik túl sok ember. Ami Hszincsiangnak bőségesen rendelkezésére áll: a szél.
 |
A Xinjiang Wind Energy az alapításkor Dániától 3,2 millió dollár támogatást kapott, így Kína szélenergiával foglalkozó cégei közül az elsők között lehetett, és egyben elődje volt a Goldwind vállalatnak. A céget egy eltökélt ember, Wang Wenqi vezette, aki makacsul hitt abban, hogy a szélből remek elektromos áram termelő lehet. Wang, aki ebben az időben a Hszincsiang-i Öntözési és Vízenergia Kutató Intézet igazgatója is volt, úgy emlékszik vissza ezekre az időkre, hogy a kollégái azzal gúnyolódtak a szélenergia ötletén, hogy „ez csak valami holdbéli teremtmény agyszüleménye lehet". De az ötlet, hogy széllel energiát lehetne előállítani magával ragadta Wu Gangot, ezért csatlakozott az 1987 decemberében induló társasághoz. Wang és Wu, valamint a hozzájuk tartozó csapat kitartottak a szélenergiával kapcsolatos elképzelésük mellett és megépítették Dabancsengben Kína első szélerőmű parkját.
Wang Wenqi küldetéstudattal hatotta át csapatát. Wu Gang jól emlékszik azokra a terepmunkákra, amik szükségesek voltak, hogy eldöntsék hová telepítsék az első farmot és elmesélte, hogyan utazták körbe a tartományt a Beijing Jeep terepjáróval, ami az első kínai-külföldi vegyesvállalat gyártmánya volt. A kutatók a szélerősség mérő berendezéssel kezükben, a gyakran -20 fokos szélben álltak 20-30 percenként váltva egymást, hogy aztán a jeepben keressenek menedéket. Dabancsengben a szél ereje egyenletes - nem túl erős, de nem is túl gyenge- így ideális helyszínnek tűnt az új projekt, Kína szélenergia potenciáljának kiaknázásához.
Wang Wenqi elképzelése, hogy Dabancsengben szélerőmű farmot létesít egy rendkívül figyelemreméltó jövőbelátás volt. Napjainkban, amikor Kína szinte mindenhez acélt használ, amikor a műholdak magától értetődőek, nehéz visszaemlékezni a '80-as évek közepére, amikor még szegény és technikailag fejletlen volt az ország. Teng Hsziao-ping 1978-ban indította el gazdasági reformjait, de az izgalommal várt változások hatásai kézzelfoghatóan csak korlátozott mértékben mutatkoztak. A fekete-fehér televíziók és az elektromos rizsfőzők mágikus szimbólumai voltak a vágyott jólétnek. A vezetékes telefon az emberek többsége számára elérhetetlen vágy volt csupán, míg a személygépkocsi egyenesen elképzelhetetlen álom. Az ország elmaradottsága még látványosabb volt Kína belső területein, távol a partoktól és Pekingtől, az olyan városokban, mint Ürümcsi.
1989-ben nyitotta meg kapuit a Dabancseng szélerőmű farm, ami 13 kicsi (150 kW) dán gyártmányú Bonus turbinából állt. A farm Kína iparának magjává vált. Megnyitása utáni évek során mérnökök és más érdeklődők jöttek szerte az országból, hogy tanulmányozzák. A Dabancseng projekt vezetői közül többen szétszóródtak az országban, hogy új szélerőműveket telepítsenek és megalapítsák saját cégüket, ahogyan anno Wu Gang tette.
Wu néhány kollégájával 1998-ban megalapította a Goldwind vállalatot, mint a Xinjiang Wind Energy Company jogutódját. A cél az volt, hogy "Hszincsiang váljon a kínai szélenergia ipar szülőhazájává". Felpörgetve az időt 2013-ig, a Goldwind cég elérte, hogy a 10 százalékos piaci részesedéssel Kína legnagyobb és a világ második legnagyobb szélerőmű gyártója lett. Ekkorra elérték, hogy az Antarktiszon kívül a világ minden kontinensére összesen több mint 14.000 turbinát telepítettek. Ez a mennyiség 19.000 MW villamos energiát képes előállítani, ami több mint Svájc teljes energiatermelő képessége.
Hogyan történhetett, hogy ilyen nagy és ilyen gyors növekedést ért el a Goldwind egy olyan iparágban, ahol 25 évvel korábban semmilyen tapasztalattal nem rendelkezett Kína? A cég sikere rámutat Kína kiválóan működő vállalatainak legjellemzőbb vonásaira: kiemelkedő mérnöki képességek; képesség ahhoz, hogy a más cégek által alkalmazott technológiát átvegyék, és egyben kifejlesszék a saját módszerüket; hatékony iparági tervezés. A könyv fejezetei közelebbi bepillantást nyújtanak arról, hogy milyen egyéb tényezők játszottak még szerepet a Goldwind sikerében.